Képünk illusztráció
A francia Naval Group és a Konstancai Hajógyár által létrehozott társulás nyerte meg 1,2 milliárd eurós ajánlatával azt a közbeszerzési eljárást, amelyet a román védelmi minisztérium írt ki négy új multifunkcionális hadihajó beszerzésére – jelentette be szerdán Gabriel Leș tárcavezető.
2019. július 03., 15:292019. július 03., 15:29
2019. július 03., 15:312019. július 03., 15:31
A négy korvettet hét év alatt gyártják le, az elsőt három éven belül bocsátják vízre – részletezte a miniszter, hozzátéve, hogy a román haditengerészet csaknem 30 éve nem kapott új haditechnikát.
A Konstancai Hajógyár tavaly áprilisban kötött társulási szerződést a francia Naval Grouppal, hogy részt vehessen a korvett-liciten. A másik két jelentkező a holland Damen és az olasz Ficantieri volt. A kiírás egyik feltétele volt, hogy a projekttel egy Romániában működő hajógyárat fejlesszenek, az építkezés pedig hazai beszállítóknak is munkát adjon.
Romániában 2016 novemberben írt először a sajtó arról, hogy
A Romániát akkor irányító szakértői kormány el is fogadott egy határozatot, amelynek értelmében a védelmi tárca a holland Damen csoporttól vásárolt volna négy, Romániában – a galaci hajógyárban – legyártandó korvettet 1,6 milliárd euróért, a határozatot azonban 2017-ben az új szociálliberális kormány hatályon kívül helyezte és új feltételrendszerrel írt ki közbeszerzést.
Az ügyben a katonai ügyészség, majd a korrupcióellenes ügyészség (DNA) is vizsgálódott, de nem közölték, megalapozottnak tartják-e a gyanút.
Gabriel Leș szerdai sajtóértekezletén kérdésre válaszolva annyit mondott erről, hogy a bűnvádi eljárás nem akadályozza a hadihajók beszerzését, ha pedig valakit megvádol a DNA, annak esetleges bűnösségéről az igazságszolgáltatásnak kell határoznia.
A G4 Media ellenzéki portál – a Digi 24 hírtelevízió értesüléseire hivatkozva – korábban azt írta:
Románia 2017-ben emelte a védelmi tárca GDP-arányos költségvetését a korábbi másfélről két százalékra. A Legfelsőbb Védelmi Tanács akkori döntése szerint a hadsereg felszerelése érdekében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket a 2027-ig terjedő időszakban.
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
szóljon hozzá!