Tăriceanu bevonná Ponta pártját is a román kormánykoalíció államfőjelöltjének kiválasztásába

Tăriceanu „előrántaná” az ellenzékiségből Victor Ponta volt kormányfőt

Tăriceanu „előrántaná” az ellenzékiségből Victor Ponta volt kormányfőt

Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus és a kisebbik kormánypárt elnöke úgy véli, hogy az lenne a legcélravezetőbb, ha az államelnök-választásokra közös jelöltet állítana a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia.

Rostás Szabolcs

2019. július 01., 13:182019. július 01., 13:18

2019. július 01., 13:192019. július 01., 13:19

A politikus hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Victor Pontával kielemezték az idei államfőválasztáson lehetséges „változatokat”. A szenátus elnöke hozzátette: egyetért a volt kormányfő által elmondottakkal ebben a kérdésben. „Igen, azt hiszem, valóban egy közös jelölt a legjobb megoldás” – állapította meg a kisebbik koalíciós alakulat vezetője.

Călin Popescu-Tăriceanu hozzátette: az idő sürget, így rövidesen döntést kell hozni ebben a kérdésben.

A politikus állásfoglalása azért is érdekes, mivel a bukaresti balliberális koalíción belül eddig nem merült fel, hogy egy harmadik politikai erőt bevonva állítsanak államfőjelöltet. Ráadásul a PSD-t érzékenyen érinti a javaslat, hiszen a PSD-ből 2017-ben távozó, korábban az alakulatot irányító Victor Ponta ellenzéki alakulata folyamatosan csábítja soraiba a szociáldemokrata törvényhozókat, emellett az európai parlamenti választáson éppen a PSD-től „lopott el” szavazókat.

Miközben Tăriceanu már korábban egyértelművé tette, hogy szívesen indulna az év végi megmérettetésen, a PSD még nem döntött arról, hogy a párt valamelyik politikusát, koalíciós partnerét, esetleg független jelöltet támogat-e. A nagyobbik kormánypárt élére a hét végén megválasztott Viorica Dăncilă kormányfő közölte, a PSD augusztus elején nevezi meg államfőjelöltjét, addig belső felmérést végez a potenciális jelöltek esélyeit illetően. A miniszterelnök nem zárta ki, hogy a szociáldemokraták az ALDE-val közös vagy egy független jelöltet támogassanak a megmérettetésen.

Mint arról beszámoltunk, Klaus Johannis hivatalban lévő államfő biztosan részt vesz az év végi romániai államelnök-választáson. A jobbközép elnök a hétvégén leszögezte: nem kíván az Európai Tanács elnöke lenni, ehelyett újabb mandátumra pályázik .

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni