Tőkés László szerint az RMDSZ szörnyszövetséget legitimál a kormányban

•  Fotó: Makkay József

Fotó: Makkay József

Tőkés László szerint szörnyszövetséget legitimál a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a bukaresti kormányban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kolozsvári sajtótájékoztatón értékelte pénteken a romániai nagykoalíció megalakulását.

MTI

2021. november 26., 17:482021. november 26., 17:48

Úgy vélte: Romániában dühöng a politikai és erkölcsi balkanizmus, a nagypolitikán úrrá lett a hazugság, az árulás, a butaság és a szolgalelkűség. A „szörnyszövetséget” alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) becsapta a választóit, hiszen semmilyen elvi alapja nincsen a politikájuknak.

„Lám, így egyesül a vörös pestis és a nemzeti liberalizmus. Ennek a kiábrándító érdekházasságnak az élén pedig az a szász származású Klaus Iohannis elnök áll, aki tavaly áprilisban még azzal vádolta a PSD-t, hogy eladja Erdélyt Orbán Viktornak” – jelentette ki. Hozzátette: miután Iohannis többször is válságba taszította az országot, csütörtökön „arról prédikált”, hogy Románia megelégelte a kríziseket, és a szavak helyett a tetteknek van itt az ideje. „Micsoda nagyképű demagógia” – értékelte a volt püspök.

Tőkés László talánynak tekintette, hogy a két nagy párt miért ragaszkodott az RMDSZ kormányzati részvételéhez akkor is, ha a szavazatai nélkül is elegendő parlamenti támogatással rendelkezik a koalíció.

„Fájdalmam, hogy (az RMDSZ) mint annyiszor, most is részesévé válik a többségi zsákmánypolitikának, nevével legitimálva ezt a szörnyszövetséget. (.) Ezáltal elveszítette a képességét arra, hogy a magyar érdekeket képviselje. Egy elnyomott kisebbség képviselőjeként legitimálja az elnyomókat” – jelentette ki a politikus.

Tőkés László úgy vélte: az RMDSZ-nek az autonómia, az önálló állami magyar oktatás kiharcolásával, az államosított közösségi vagyon visszaszerzésével kellene foglalkoznia.

Valószínűsítette, hogy a szövetség is a helyreállítási alapból származó pénzforrásokra, „a zsákmányra” pályázik.

Idézet
Nem szabad hagynunk, hogy megvásároljanak”

– jelentette ki. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy ez hosszú távon veszteség lesz.

A sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke arról számolt be, hogy december közepéig kell kérniük a magyar állampolgárságot azoknak, akik ezt még nem tették meg, és részt szeretnének venni a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon. Ha késlekednek az igényléssel, megtörténhet, hogy már nem választhatnak.

Az ügyvezető elnök közölte: az EMNT továbbra is segítséget nyújt mind a honosítás, mind a választási regisztráció folyamatában, és részt vállal a levélszavazatok összegyűjtésében is. Az ügyvezető elnök újbóli választási regisztrációt javasolt azoknak, akiknek a lakcíme megváltozott, vagy akik nem emlékeznek már, hogy milyen címre kérték a levélszavazatot.

3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 17., csütörtök

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint

Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát

Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

2025. április 17., csütörtök

Vízügy: nem árasztottunk el semmit Ponta utasítására

Cáfolja az Országos Vízügyi Igazgatóság (ANAR) Victor Ponta független álalmfőjelölt állítását, hogy a 2014-es árvíz idején az ő utasítására nyitották meg a Vaskapu erőmű gátját, hogy a Duna vize Belgrád helyett romániai területeket árasszon el.

Vízügy: nem árasztottunk el semmit Ponta utasítására
2025. április 17., csütörtök

Egy tucat posztot töröltetett a közösségi platformokról az audiovizuális tanács

Múlt szombattól csütörtökig 12 esetben szólított fel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) közösségimédia-platformokon megjelent illegális tartalmak eltávolítására.

Egy tucat posztot töröltetett a közösségi platformokról az audiovizuális tanács
2025. április 17., csütörtök

Băsescu Lasconihoz és Danhoz: állapodjanak meg egyetlen jelölt indításáról, hogy ne a koalíció államfőjelöltje nyerjen!

Felhívást intézett csütörtökön Traian Băsescu volt államfő az államfőválasztáson induló balliberális jelöltekhez, Elena Lasconihoz, az USR elnökéhez és Nicușor Dan bukaresti főpolgármesterhez, hogy állapodjanak meg egyikük visszalépéséről.

Băsescu Lasconihoz és Danhoz: állapodjanak meg egyetlen jelölt indításáról, hogy ne a koalíció államfőjelöltje nyerjen!
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu elment a CNSAS-hoz, és másolatot készített az ominózus nyilatkozatról

Crin Antonescu, a Románia, előre választási szövetség elnökjelöltje csütörtökön megjelent a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) székházában.

Crin Antonescu elment a CNSAS-hoz, és másolatot készített az ominózus nyilatkozatról
2025. április 17., csütörtök

Szél és országos esőzések jönnek a nagycsütörtöki nyár után

Felerősödik a szél a Bánságban, Moldvában, Olténiában és Munténiában, ugyanakkor az egész ország területén labilis légkör lesz jellemző – közölte csütörtök reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Szél és országos esőzések jönnek a nagycsütörtöki nyár után
2025. április 17., csütörtök

Új kereskedelmi központ épül Székelyudvarhelyen: indul a több mint 40 millió eurós fejlesztés

Székelyudvarhely legnagyobb kereskedelmi beruházása vette kezdetét: a Laszlo-Constr Kft. megkezdte a Riverside Retail Park kivitelezését, amely több mint 13.000 négyzetméteren kínál majd modern üzleteket és szolgáltatásokat.

Új kereskedelmi központ épül Székelyudvarhelyen: indul a több mint 40 millió eurós fejlesztés
2025. április 17., csütörtök

Az USR állítja: csakis Elena Lasconi kampányát finanszírozta, más jelöltre egyetlen banit sem költött

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) üdvözli, hogy az Állandó Választási Hatóság (AEP) kivizsgálja, mire költötte pénzalapjait a párt január elseje és április 16-a között.

Az USR állítja: csakis Elena Lasconi kampányát finanszírozta, más jelöltre egyetlen banit sem költött