Többen kérik a harmadik, mint az első adag oltást

Többen kérik a harmadik, mint az első adag oltást

Fotó: Rovaccinare

Romániában kedden elkezdték beadni a koronavírus elleni oltás harmadik adagját. Az első napon többen kérték az emlékeztető oltást, mint a vakcina első adagját.

MTI

2021. szeptember 28., 20:302021. szeptember 28., 20:30

2021. szeptember 28., 22:402021. szeptember 28., 22:40

Valeriu Gheorghiță katonaorvos, a romániai oltáskampány koordinátora keddi sajtóértekezletén elmondta: kedden délig csaknem 14 ezren jelentkeztek a harmadik oltásra, vagyis többen, mint amennyivel egy-egy nap alatt emelkedett eddig az immunizáltak száma. Az oltásparancsnok ugyanakkor rámutatott arra, hogy

az első adag vakcinával beoltottak száma is emelkedik, a múlt héten több mint kétszer annyian kérték az oltást, mint szeptember első hetében.

Elismerte: vannak már olyan oltási központok, amelyek nem jól mérték fel az igényeket és kifogyott a készlet, de alapvetően mindenhol előjegyzés nélkül azonnal beoltanak minden jelentkezőt.

A nyáron bezárt központok mintegy 20 százalékát ismét üzembe helyezték:

jelenleg 635 helyszínen lehet igényelni a vakcinát. A most működésben lévő rendszer kapacitása a napi százezer dózist is meghaladja, ezen felül pedig mintegy 150 kórházban is lehetőség van a beutalt betegek oltására.

Az oltásparancsnok kijelentette: Romániában megkaphatja a koronavírus elleni harmadik adag oltást bárki, aki legalább fél éve kapta meg a Pfizer, a Moderna vagy az AstraZeneca oltóanyagának második dózisát.

A harmadik dózis minden esetben mRNS alapú vakcina lesz,

tehát azok is a Pfizer vagy a Moderna által gyártott oltóanyagból kapják a harmadik oltást, akit eredetileg AstraZeneca oltóanyaggal immunizáltak.

Az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) kedd délutáni jelentése szerint az utolsó 24 órában 19 700 ember vette fel az első adag oltást és 20 387 a harmadikat. A beoltottak számának növekménye csaknem 80 százalékkal haladta meg az utóbbi két hét átlagát.

Ezzel kedden túllépte az 5,5 milliót Romániában a legalább egy adag vakcinával beoltottak száma, ami a beoltható – 12 év feletti – lakosság 32,4 százalékát teszi ki. Regionális bontásban az átoltottság Bukarestben a legmagasabb, ahol a jogosultak több mint 51 százaléka kapott legalább egy adag oltást.

Romániában soha nem látott ütemben gyorsul a járvány: kedden megdőlt a megbetegedések napi rekordja.

Az utolsó 24 órában több mint 11 ezer embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, ami több mint duplája az utóbbi két hét átlagának.

Kedden meghaladta az 1 millió 200 ezret a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma, az országban eddig 36 658 áldozatot követelt a járvány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 24., szerda

Bukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Bukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol kora reggeli bejelentése szerint a regionális energiaellátással kapcsolatos legfontosabb kérdések kerülnek napirendre.

Bukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
2024. július 24., szerda

Ismét Románia felé közeledő orosz harci drónok miatt riasztották a lakosságot

Románia irányába tartó orosz harci drónok miatt riasztották a lakosságot az Ukrajnával határos Tulcea megye északi részén szerdára virradóra.

Ismét Románia felé közeledő orosz harci drónok miatt riasztották a lakosságot
2024. július 23., kedd

Szerdán tartják a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját

Szerdán szervezi meg a tanügyminisztérium a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját.

Szerdán tartják a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját
2024. július 23., kedd

Az államfő is kihirdette a medvék kilövését lehetővé tevő törvényt

Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette a romániai medveállomány kezeléséről szóló törvényt.

Az államfő is kihirdette a medvék kilövését lehetővé tevő törvényt
2024. július 23., kedd

Grindeanu szerint határidőre újranyitják az Olt völgyét

Sorin Grindeanu szállítási miniszter derűlátóan nyilatkozott az Olt völgyén átvezető 8 kilométeres országútszakasz határidőre történő újranyitásáról.

Grindeanu szerint határidőre újranyitják az Olt völgyét
2024. július 23., kedd

Tízezer kezelésre elegendő pénzzel folytatódik idén a lombikprogram; a rászoruló gyerekeknek napközit ígér a szaktárca

A meddőséggel küzdő párokat és egyedülálló nőket támogató lombikprogram idén is folytatódik, emellett a román állam 150 napközi központ létrehozását vállalta a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek számára – közölte a családügyi miniszter.

Tízezer kezelésre elegendő pénzzel folytatódik idén a lombikprogram; a rászoruló gyerekeknek napközit ígér a szaktárca
2024. július 23., kedd

Megvan a jogi keret a közszféra átszervezésére: kevesebb poszt marad Ciolacu ígérete szerint

A közalkalmazotti rendszer reformjára feltétlenül szükség van, és megvan a törvényes jogi keret a közszféra teljes átszervezéséhez – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu kormányfő.

Megvan a jogi keret a közszféra átszervezésére: kevesebb poszt marad Ciolacu ígérete szerint
2024. július 23., kedd

A tanárok fele sem ment át a végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán

A végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán részt vevő személyek 41,9 százaléka, azaz 11 928 jelentkező kapott 7-est vagy annál nagyobb jegyet; 74-en tízesre vizsgáztak – közölte a tanügyminisztérium kedden.

A tanárok fele sem ment át a végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán
2024. július 23., kedd

Nem lehet akárki hivatásos nevelőszülő, felemelik az alsó korhatárt

Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit, az alsó korhatárt 18-ról 21 évre emelik – jelentette be kedden Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.

Nem lehet akárki hivatásos nevelőszülő, felemelik az alsó korhatárt
2024. július 23., kedd

Egyszer már megúszta a „zsenimentor”, aki azt állítja: alvajáró, így nem emlékszik a 14 éves fiú megerőszakolására

Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen.

Egyszer már megúszta a „zsenimentor”, aki azt állítja: alvajáró, így nem emlékszik a 14 éves fiú megerőszakolására