Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Élelmiszerhamisításért, csalásért és 17 áldozat halálát okozó szándékos emberölésért ítélte el a Iași megyei törvényszék azt a két iraki és egy jordániai állampolgárt, akik 2020-ban metilalkoholt, vizet és kék tojásfestéket tartalmazó folyadékot palackoztak és adtak el egészségügyi szeszként – közölte pénteken a jászvásári Ziarul de Iași című lap.
2023. július 07., 14:182023. július 07., 14:18
A 2020 októberében bíróság elé állított vádlottak a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli állapot idején próbáltak hasznot húzni abból, hogy az országban többszörösére ugrott a fertőtlenítőszerek iránti kereslet. A vád szerint az általuk hamisított és egy nagybani kereskedő révén Iași megye legalább hat településén forgalmazott Sante Med nevű termék
A védelem azt próbálta elérni, hogy ne szándékos, hanem legfeljebb gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéljék el a vádlottakat, arra hivatkozva, hogy – muzulmánok lévén – nem ismerték az alkoholfogyasztási szokásokat, és azt sem tudták, hogy a metilalkohol mérgező. „Egyszerűen egy olcsóbb összetevőt használtak a nagyobb nyereség elérése érdekében” – idézte a védelem érveit a Ziarul de Iași.
Az évek óta Romániában üzletelő, a Vörös sárkány nevű bukaresti kínai piacon is kereskedő vádlottak 5300 félliteres palack „egészségügyi szeszt” hamisítottak, amelyet 7 lejért forgalmaztak. A Sante Medet gyógyszeszként beállító címkén – amely szerint a terméknek 70 százalékban etilalkoholt kellett volna tartalmaznia – feltüntették azt, hogy „emberi fogyasztásra nem alkalmas”. A félliteres palackokban árult termék valójában ugyanilyen arányban metanolt tartalmazott.
Az áldozatok közül kettőnél utólag, kihantolásuk nyomán
azonosították a halál okát. Utóbb az is kiderült: az áldozatok egy részének a községháza osztotta ki segélyként a hamis szeszt a járvány elleni védekezés céljából.
A Iași megyei törvényszék által kiszabott halmazati büntetés mindhárom vádlott esetében meghaladja a húsz évet, a legsúlyosabb ítélet 22 év 9 hónap börtönbüntetés volt. Az áldozatok hozzátartozóinak fizetendő kártérítés összege meghaladja az 1,12 millió lejt. Az ítélet nem jogerős.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
Május 14-ig lehet beiratkozni a bukaresti belügyminisztérium égisze alá tartozó, rendőr-, csendőr-, határőr- és tűzoltóképzést nyújtó oktatási intézményekbe. Idén összesen 32 helyet tartanak fenn a roma és 20 helyet más nemzeti kisebbség számára.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be.
Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.
A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
12 millió lejt utalnak ki a Slănic városában történt útbeszakadás miatt szükséges talajstabilizációs munkálatokra a bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében.
Bár a brassói regionális útigazgatóság a hónap elején közölte, hogy az útkarbantartók elkezdték eltakarítani a havat a Transzfogarasi útról, nehézségekbe ütköztek a lavinaveszélynek is kitett útszakaszon.
szóljon hozzá!