A román határrendészet éves jelentése szerint 2016-ban 1624-en próbálták törvénytelenül átlépni Románia határait – közölte hétfőn a Digi24 hírtelevízió. A határsértők száma 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adathoz képest, de így is tízszer kisebb, mint a Bulgáriában előállított határsértők száma.
2017. február 20., 23:132017. február 20., 23:13
A határrendészet honlapján elérhető adatok szerint a határsértők többsége Szerbiából és Bulgáriából próbált a zöld határon bejutni Romániába. A legnagyobb migrációs nyomás a román–magyar–szerb hármas határ térségére nehezedett. A hatóságok 1075 illegális belépőt tartóztattak fel a déli, délnyugati határszakaszon, 549 emberrel szemben pedig akkor intézkedtek, amikor illegálisan akarták elhagyni az országot. A határsértők többsége a zöld határon próbálkozott, de 197 személyt járművekben elbújva találtak meg.
Alexandra Popescu, a határrendészet szóvivője a hírtelevíziónak elmondta: az elmúlt évben 351 szervezett csoportot fogtak el a zöldhatáron, akiket 140 személy segített az átlépésben. A Digi24 azt is hozzátette, hogy a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) tavaly 15 embercsempész ellen emelt vádat. A legtöbb határsértő Irakból, Szíriából, Afganisztánból és Törökországból származik. Közülük csak kevesen fejezték ki abbéli szándékukat, hogy Romániában maradjanak. Legtöbbjük azt közölte a román hatóságokkal, hogy valamely nyugat-európai országba szeretne eljutni.
A román határrendészet éves jelentésében megállapította, hogy Románia nem szerepel a migrációs főútvonalakon, ennek ellenére a déli, dél-nyugati határaira továbbra is erős migrációs nyomás nehezedik. A határrendészet 2017-ben is a legfontosabb feladatai közé sorolta az illegális határátlépések visszaszorítását, megelőzését.
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
szóljon hozzá!