Tartózkodik az RMDSZ a bizalmatlansági indítványról való szavazáson

•  Fotó: Mohácsi László Árpád

Fotó: Mohácsi László Árpád

Az RMDSZ törvényhozói részt vesznek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáján, de tartózkodni fognak a voksolástól – jelentette be kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Krónika

2017. november 21., 19:452017. november 21., 19:45

Az RMDSZ parlamenti frakcióinak tanácskozását követően Kelemen közölte, tárgyalt múlt héten Raluca Turcan PNL-es képviselővel, illetve Iulian Dumitrescu szenátorral, akik ismertették vele a Tudose-kabinet megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt. Arra azonban nem kapott választ, hogy „milyen irányt akarnak szabni az országnak”, a kormány menesztése esetén kit jelölnének a miniszterelnöki tisztségre, vagy hogy mire építik a kormányprogramjukat.

Ilyen körülmények között „szinte lehetetlen” támogatni az indítványt – mondta.

„Részt veszünk a bizalmatlansági indítvány vitáján, mert ez egy jelentős demokratikus eszköz bárki számára, függetlenül attól, hogy a kormányt bírálók vagy a koalíciót támogatók táborát képviseli.

Idézet
A jelenlét tehát fontos, de nem szavazhatjuk meg a bizalmatlansági indítványt, mint ahogyan a kormányt sem tudjuk maradéktalanul támogatni.

Vélhetően tartózkodni fogunk a szavazástól. Ez azt jelenti, hogy mindkét golyót a fekete urnába dobjuk majd” – tette hozzá Kelemen Hunor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 16., vasárnap

Soros- és magyarbérencnek állítják be az ügyvivő román államfőt

Soros György embereként, ugyanakkor túlságosan „magyarbarátként” láttatja a román sajtó egy része a májusi választásokig ügyvivő államelnöki tisztséget betöltő Ilie Bolojant.

Soros- és magyarbérencnek állítják be az ügyvivő román államfőt
2025. február 16., vasárnap

A korrupcióval megvádolt tábornok tartalékba helyezését kéri az államfőtől a védelmi tárca

A védelmi minisztérium szombaton kezdeményezte az elnöki hivatalnál Cătălin Ștefăniță Zisu tábornok tartalékba helyezését.

A korrupcióval megvádolt tábornok tartalékba helyezését kéri az államfőtől a védelmi tárca
2025. február 16., vasárnap

Vasárnap reggel 3,6-os erősségű földrengés volt Buzău megyében

A Richter-skálán 3,6-os erősségű földrengés volt vasárnap 6 óra 59 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Vasárnap reggel 3,6-os erősségű földrengés volt Buzău megyében
2025. február 15., szombat

Antonescu: Bolojannak el kellene magyaráznia Washingtonnak, hogy demokratikus választások következnek Romániában

Crin Antonescu szerint Ilie Bolojan ügyvivő államfőnek el kellene magyaráznia az amerikai vezetésnek az elnökválasztás érvénytelenítésének okait és azt, hogy kétségbevonhatatlanul demokratikus választások következnek Romániában.

Antonescu: Bolojannak el kellene magyaráznia Washingtonnak, hogy demokratikus választások következnek Romániában
2025. február 15., szombat

Ismét elérhetővé váltak a digitalizációs hatóság honlapjai

A Romániai Digitalizációs Hatóság (ADR) bejelentette, hogy az általa kezelt platformok – SEAP, Ghișeul.ro, PCUe, SAET és e-Guvernare – ismét működőképesek.

Ismét elérhetővé váltak a digitalizációs hatóság honlapjai
2025. február 15., szombat

Nem engedték be a fogyasztóvédelem felügyelőit egy idősotthonba, melyet ellenőrizi akartak

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) ezekben a napokban egy országos akció keretében ellenőrzi az idősotthonokban, a fogyatékkal élőket gondozó központokban és más szociális létesítményekben a fogyasztóvédelmi szabályok betartását.

Nem engedték be a fogyasztóvédelem felügyelőit egy idősotthonba, melyet ellenőrizi akartak
2025. február 15., szombat

A román külügyminiszter a Fekete-tenger stratégiai jelentőségét hangsúlyozta Münchenben

Több kétoldalú megbeszélést folytatott európai és amerikai tisztségviselőkkel pénteken a müncheni biztonsági konferencia keretében Emil Hurezeanu.

A román külügyminiszter a Fekete-tenger stratégiai jelentőségét hangsúlyozta Münchenben
2025. február 15., szombat

Lehűlés, havazás várható a következő napokban

A következő három napban az ország nagy részében vegyes halmazállapotú csapadékra, havazásra, hóréteg kialakulására, a szél élénkülésére és fagyos éjszakákra van kilátás az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton közzétett előrejelzése szerint.

Lehűlés, havazás várható a következő napokban
2025. február 15., szombat

A hadsereg egyik vezetőjét egymillió lejes óvadék ellenében helyezte hatósági felügyelet alá a DNA

Egymillió lej óvadék ellenében hatósági felügyelet alá helyezték a korrupcióellenes ügyészek péntek este a hadsereg logisztikai parancsnokságának vezetőjét, Cătălin Ștefăniță Zisu tábornokot – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.

A hadsereg egyik vezetőjét egymillió lejes óvadék ellenében helyezte hatósági felügyelet alá a DNA
2025. február 14., péntek

Románia nagyon nem szeretné, hogy az amerikai csapatok elhagyják az országot

Románia célja az, hogy továbbra is az Egyesült Államok szoros NATO-szövetségese legyen, és az országban maradjanak az ott állomásozó amerikai katonák – erről tárgyalt Emil Hurezeanu román külügyminiszter Keith Kelloggal.

Románia nagyon nem szeretné, hogy az amerikai csapatok elhagyják az országot