Fotó: MTI/Kiss Gábor
Az ukrajnai háború elől Romániába menekülő külföldiek szociális ellátásáról, és az őket segítő szervezetek támogatásáról fogadott el sürgősségi rendeletet hétfőn a román kormány.
2022. március 07., 21:512022. március 07., 21:51
2022. március 07., 22:122022. március 07., 22:12
Dan Cărbunaru kormányszóvivő elmondta: a Romániába érkezett több mint negyedmillió ukrán állampolgár közül mintegy 80 ezren maradtak eddig az országban, közülük mintegy 30 ezer a kiskorú.
A kormányrendelet értelmében
Az elszállásolásért menekültenként napi 50 lejes, az étkeztetéséért pedig napi 20 lejes állami szubvencióban részesülnek az ebben részt vevő oktatási intézmények az első 90 napban. A felügyelet nélkül érkező kiskorúakról a megyei gyermekvédelmi igazgatóságok gondoskodnak: eddig 186 ukrajnai elhagyott gyermek került román állami gondozásba. A fogyatékkal élőknek a román törvényeknek megfelelő szociális ellátást biztosítanak, hasonlóképpen a gondozásra szoruló időseknek is.
Az Ukrajnából érkezőknek megkönnyítik a romániai munkavállalást is azáltal, hogy őket munkavállalási vízum nélkül is alkalmazhatják a munkaadók – magyarázta a kormányszóvivő. A kormányrendelet az ukrajnai menekülteket támogató adományozást adókedvezményekkel és az ezzel kapcsolatos bürokrácia egyszerűsítésével támogatja.
A román kormány arról is döntött, hogy a belügyminisztérium versenyvizsga nélkül egyéves időtartamra – beleegyezésükkel – visszahívhatja dolgozni a nyugállományba helyezett rendőröket és tartalékos állományba küldött csendőröket, illetve azokat a korábbi alkalmazottait, akiknek lejárt a munkaszerződésük, hogy segédkezzenek az egyre növekvő ukrajnai menekülthullám kezelésében.
A belügyminisztérium versenyvizsga nélkül alkalmazhat meghatározott idejű munkaszerződéssel személyzetet a bevándorlással, menekültüggyel, katasztrófavédelemmel, közrenddel és közbiztonsággal kapcsolatos tevékenységekre. A szerződés időtartama az ukrajnai fegyveres konfliktus megszűnése utáni 90-ik napig terjedhet – ismertette a bukaresti kormány döntéseit az Agerpres hírügynökség.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetének becsléseihez képest hamarabb látja a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség feloldását Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Nem zárja ki a kormányátalakítás lehetőségét a június 9-én esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások után Marcel CIolacu miniszterelnök.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
Fokozott légköri instabilitásra és bőséges csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap az ország 14 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!