Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
Feljelentést tett a legfőbb ügyészségen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) két törvényhozója, Emanuel Ungureanu képviselő és Irineu Darău szenátor Marcel Ciolacu miniszterelnök ellen, amiért nem tett említést a vagyonnyilatkozataiban a Nordis cég repülőgépén tett utazások költségeiről.
2024. december 30., 16:252024. december 30., 16:25
Az ellenzéki párt politikusai csalás és hamis okirat tudatos felhasználásának gyanújával tettek feljelentést a kormányfő ellen.
Szerintük a miniszterelnök félrevezette a közvéleményt azzal, hogy a vagyonnyilatkozataiban nem tüntette fel a Nordis cég gépén tett utazások költségeit. „Ugyanakkor 2024 novemberében még vehemensen tagadta, hogy az embereket átverő Nordis céghez köthető magángéppel utazott volna Nisába vagy Madridba” – fogalmazott Ungureanu. Hozzátette, a legfőbb ügyészségnek hivatalból eljárást kellett volna indítania az ügyben, szerinte
Az USR-s politikusok ugyanakkor az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnél (ANI) is feljelentették Ciolacut érdekellentét és összeférhetetlenség gyanúja miatt.
Irineu Darău szenátor hangsúlyozta, a köztisztséget betöltő személyeknek kötelességük feltüntetni a vagyonnyilatkozatukban minden olyan, évi 500 lejnél nagyobb értékű ajándékot, juttatást vagy kedvezményt, amelyet egy cégtől kapnak. Ebből kiindulva Marcel Ciolacu hamis nyilatkozattétellel is megvádolható – idézte az Agerpres hírügynökség.
Marcel Ciolacu kormányfő szerda este magyarázattal és bizonyítékokkal állt elő a Nordis cég gépével tett külföldi repülőútjaival kapcsolatban, azt állítva, hogy mindazokat a kiadásokat az ő saját pénzéből fedezte.
Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.
Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
szóljon hozzá!