Nincs köze a törökországi földrengésekhez a hétfői romániai földmozgásnak a szakértő szerint

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

A Gorj szeizmikus térségben hétfő délután bekövetkezett 5,2-es erősségű földrengésnek nincs köze a törökországi földrengésekhez, mivel utóbbiak egy másik tektonikus lemezről indultak ki – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az országos földfizikai intézet (INCDFP) vezérigazgatója.

Hírösszefoglaló

2023. február 14., 10:022023. február 14., 10:02

Constantin Ionescu elmondta: a Gorj szeizmikus térségben korábban ritkán észleltek földrengéseket, és azok is kisebb, a Richter-skála szerint 4-es erősségűek voltak. A hétfői földmozgás szerinte nem ad okot aggodalomra. „Természetes jelenség volt” – jelentette ki.

A szakember elmagyarázta: Gorj megye térségében nem halmozódott fel annyi energia, hogy a mostani földrengésnél erősebbekre számítani lehessen.

Kisebb utórengésekre azonban lehet számítani – tette hozzá.

Constantin Ionescu kitért ugyanakkor arra is, hogy Vrancea megye szeizmikus térségében lehet nagyobb erősségű földrengésekre számítani.

Mint ismeretes, a földfizikai intézet adatai szerint hétfőn 16 óra 58 perckor a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengés történt Gorj megyében. A földmozgás 15 kilométeres mélységben következett be, epicentruma Nagyszebentől 102, Craiovától 107, Piteşti-től 137 kilométerre volt. Ezt később három, 2,4-es, 2,8-as és 3,4-es erősségű utórengés követte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 13., szerda

Elemző a Krónikának: Oroszország megpróbál beavatkozni a romániai választásokba

Nagyon is igazak a romániai választásokba való orosz beavatkozási kísérletekről szóló hírek – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János elemző.

Elemző a Krónikának: Oroszország megpróbál beavatkozni a romániai választásokba
2024. november 12., kedd

Bántalmazás és balhézás az iskolában

Tíz diákból hét állítja, hogy iskolai bántalmazás áldozata volt. A leggyakrabban említett ok, hogy az elkövető pénzt vagy értéktárgyakat akar szerezni. Az az elkövető, aki egy friss tanulmány szerint az esetek 94 százalékában egykor maga is áldozat volt.

Bántalmazás és balhézás az iskolában
2024. november 12., kedd

Korszerű amerikai vadászgépek váltják a román légierő Mig-21-eseit

Sorin Moldovan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője kedden kijelentette, hogy 2030-ban érkeznek Romániába az első amerikai F-35-ös vadászgépek, amelyek beszerzéséről aznap fogadott el törvénytervezetet a képviselőház.

Korszerű amerikai vadászgépek váltják a román légierő Mig-21-eseit
2024. november 12., kedd

Kitiltanák a játéktermekből a 21 év alatti fiatalokat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvénymódosítással kitiltaná a játéktermekből a 21 év alatti fiatalokat is – közölte kedden Adrian Cozma képviselő.

Kitiltanák a játéktermekből a 21 év alatti fiatalokat
2024. november 12., kedd

Ezentúl a külföldön akkreditált felsőoktatási intézmények diákjai is jogosultak ingyenes egészségbiztosításra

Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a tervezetet, amely értelmében a más országban akkreditált felsőoktatási intézményben tanulmányait végző egyetemisták és doktoranduszok is járulékfizetés nélkül jogosultak egészségbiztosításra.

Ezentúl a külföldön akkreditált felsőoktatási intézmények diákjai is jogosultak ingyenes egészségbiztosításra
2024. november 12., kedd

Lehullhat a lepel Iohannis „luxusutazásainak” költségeiről

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kedden bejelentette, hogy a párt képviselője, Claudiu Năsui pert nyert az elnöki hivatal ellen, ezért az intézmény köteles nyilvánosságra hozni Klaus Iohannis államfő „luxusutazásainak” költségeit.

Lehullhat a lepel Iohannis „luxusutazásainak” költségeiről
2024. november 12., kedd

Csaknem egymillió fogyatékkal élő embert tartanak nyilván Romániában

Romániában csaknem egymillió fogyatékkal élő embert tartanak számon – jelentette ki Monica Solomie, a fogyatékkal élő személyek országos hatóságának (ANPDPD) igazgatóhelyettese egy keddi szakkonferencián.

Csaknem egymillió fogyatékkal élő embert tartanak nyilván Romániában
2024. november 12., kedd

SRI: nem bukkantak ellenséges külső szereplők által irányított dezinformáció nyomaira

A Román Hírszerző Szolgálattól (SRI) kapott válasz alapján úgy tűnik, hogy nem bukkantak Romániával szemben ellenséges külső szereplők által irányított propaganda vagy dezinformáció nyomaira – tájékoztatott kedden Ioan Chirteș, a Román Hírszerző Szolgálat ellenőrzésével foglalkozó parlamenti bizottság elnöke.

SRI: nem bukkantak ellenséges külső szereplők által irányított dezinformáció nyomaira
2024. november 12., kedd

Alig 16 éves páciens hunyt el egy romániai kórházban, a rendőrség vizsgálatot indított

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított nyomozást a rendőrség, miután meghalt egy 16 éves fiú a Târgu Jiu-i megyei sürgősségi kórházban.

Alig 16 éves páciens hunyt el egy romániai kórházban, a rendőrség vizsgálatot indított