Fotó: Makkay József
A Tanulók Országos Tanácsa (CNE) arra kéri a szenátus tanügyi bizottságát, hogy a közoktatási törvény tervezetének felsőházi megvitatásakor törölje a jogszabályjavaslatból a diákok kizárására vonatkozó előírást.
2023. április 26., 11:322023. április 26., 11:32
Szerdai állásfoglalásában a diákszervezet riasztónak nevezte a képviselőház tanügyi bizottságában elfogadott módosító indítványt, amely szerint a gyerekek súlyos fegyelmi vétség esetén kizárhatók az iskolából. Emlékeztettek arra, hogy ezt az előírást eredetileg az oktatási minisztérium sem támogatta.
– olvasható az Agerpres által idézett közleményben.
A CNE szerint
„A diákoknak szükségük van mentorálásra, útmutatásra, tanácsadásra, támogatásra, amit csak az órákon való részvétel biztosíthat. A néhány napos időszakokra történő kizárás, ahogyan azt javasolták, a hiányzások számának jelentős növekedését is jelentené” – utalt a közlemény arra, hogy
A tisztes munka nemzetközi napja alkalmából kiadott hétfői közleményében az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség megállapította, hogy az elmúlt évtizedekben Románia csak szerény lépéseket tett a jóléti állam megvalósítására.
Érdekkonfliktust állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Cristian Octavian Matei tordai polgármester esetében.
Egy konzerveket szállító nyerges vontató rakterében elrejtőzve próbálta törvénytelenül elhagyni Romániát hétfő reggel a nagylaki autópálya-határátkelőnél 25 iraki és szíriai állampolgár.
Befogadhatatlanként elutasította vasárnap este a Központi Választási Iroda (BEC) Diana Şoşoacă elnökjelöltségének iktatását. Az S.O.S. Románia párt elnöke fellebbezhet az alkotmánybíróságon.
Diana Şoşoacă ismét benyújtotta jelölési iratcsomóját a Központi Választási Irodához (BEC), amely vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén vitatja meg az igénylést – nyilatkozta az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke, a BEC tagja, Toni Greblă.
Az elmúlt 24 órában közel 3000 bevetésük volt a belügyi szerveknek, több mint 9000 szabálysértést állapítottak meg és bevontak 586 gépkocsivezetői jogosítványt – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Az elnökválasztás győzteséről a román választópolgárok fognak dönteni, nem a színfalak mögötti játszmák és egyes intézmények kompromittálása – jelentette ki szombat este a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă.
Az alkotmánybíróság szombaton helyt adott a Diana Iovanovici-Şoşoacă elnökjelölése elleni óvásoknak, és megsemmisítette a Központi Választási Iroda (BEC) korábbi határozatát, amellyel iktatták Şoşoacă jelölési dossziéját.
A Jobboldali Erők Szövetségének kongresszusa jóváhagyta szombaton a Jobboldal Erejéből, a Népi Mozgalom Pártjából, a Jobboldali Alternatívából és a Maniu-Mihalache Nemzeti Parasztpártból álló szövetség létrehozását.
Csaknem háromszáz illegálisan birtokolt fegyvert foglalt le a rendőrség országszerte egy nagyszabású pénteki akció nyomán.
szóljon hozzá!