Nem oktathatnak többé erőszakos bűncselekményekért elítélt tanárok Romániában

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Nem tölthetnek be pedagógusi, nevelő-oktatói, vezetői, szakirányítói vagy ellenőrző tisztséget a romániai közoktatásban és felsőoktatásban azok, akiket jogerősen elítéltek az oktatói szakma gyakorlása közben személy ellen elkövetett szándékos bűncselekményért – döntötte el kedden a bukaresti szenátus.

MTI

2020. július 21., 21:172020. július 21., 21:17

2020. július 21., 21:192020. július 21., 21:19

Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által kezdeményezett törvénymódosítást a képviselőház korábban hallgatólagosan (érdemi vita nélkül) elfogadta, a véglegesítésében illetékes szenátus pedig egyhangúlag szavazta meg. A törvény kezdeményezőinek indoklása szerint Romániában rendszeresen beszámol a média a diákokat bántalmazó, helyzetükkel visszaélő pedagógusokról, és sok esetben az is kiderül, hogy az illető tanárok „visszaesők”, erőszakosságukról a kollégák, az iskola vezetői is tudtak.

Csakhogy eddig nem voltak jogi eszközeik arra, hogy eltávolítsák a pályatévesztett, és erkölcsileg alkalmatlan embereket az oktatási rendszerből.

Az USR eredetileg minden, szabadságvesztéssel sújtott szándékos bűncselekményre kiterjesztette volna az összeférhetetlenséget. Az indoklásban felhozott példák között nemcsak erőszakos cselekmények, hanem okirathamisítás és csalás is szerepeltek. A törvénytervezet a szenátus jogi és oktatási szakbizottságának együttes ülésén nyerte el végső formáját.

A jogszabályban szereplő tiltás érvényét veszti, ha olyan fordulat következik be – az ítélet megsemmisítése, amnesztia, kegyelem –, amely megszünteti az ítélet jogkövetkezményeit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 03., vasárnap

350 millió euró „ment a Dunába” a környezetvédelmi miniszter szerint

Románia 350 millió eurót veszített el, amelyet gátak, víztározók és árvízvédelmi beruházások megvalósítására hívhatott volna le az Európai Unió helyreállítási alapjából.

350 millió euró „ment a Dunába” a környezetvédelmi miniszter szerint
2025. augusztus 03., vasárnap

Személyszállító vonat egyik vagonjában ütött ki tűz, az utasok ki kellett meneküljenek a kocsiból

Rövid beavatkozás után eloltották a tűzoltók a vasárnap délután egy személyszállító vonat egyik kocsijában kiütött tüzet – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Személyszállító vonat egyik vagonjában ütött ki tűz, az utasok ki kellett meneküljenek a kocsiból
2025. augusztus 03., vasárnap

Zivatarokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok

Viharok várhatók vasárnap estétől hétfő reggelig a Bánságban, a Körösvidéken, Máramarosban, Erdély északnyugati részében és az Erdélyi-szigethegységben, míg a déli megyékben kánikulára lehet számítani vasárnap és hétfőn.

Zivatarokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. augusztus 02., szombat

Romlott ételek, koszos szálláshelyek: 800 ezer lejre bírságoltak a tengerparton

A fogyasztóvédelmi felügyelők ezen a héten 800 ezer lejre róttak ki bírságokat a tengerparton és elrendelték 29 vállalkozás tevékenységének leállítását az ellenőrzések alatt tapasztalt hiányosságok orvoslásáig.

Romlott ételek, koszos szálláshelyek: 800 ezer lejre bírságoltak a tengerparton
2025. augusztus 02., szombat

Szabotázsakció is lehetett a kudzsiri fegyvergyárban történt tűzeset

Radu Miruță gazdasági miniszter szombat délután megérkezett a helyzet felmérésére a kudzsiri fegyvergyárba, amelynek lőszercsarnokában tűz pusztított a szombatra virradó éjszaka.

Szabotázsakció is lehetett a kudzsiri fegyvergyárban történt tűzeset
2025. augusztus 02., szombat

Válságosra fordult a volt államfő állapota

Romlott és válságosra fordult az állapota a bukaresti Agrippa Ionescu kórház intenzív osztályán kezelt Ion Iliescunak – közölték szombaton az egészségügyi intézmény képviselői.

Válságosra fordult a volt államfő állapota
2025. augusztus 02., szombat

Lemondásra szólították fel a fővárosi kórház egyik osztályvezetőjét

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter péntek este lemondásra szólította fel a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályának vezetőjét.

Lemondásra szólították fel a fővárosi kórház egyik osztályvezetőjét
2025. augusztus 02., szombat

A havi 11 ezer lejes nyugdíj nem elég a megélhetéshez a bírák és ügyészek számára – mondja az igazságszolgáltatási tanács elnöke

A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.

A havi 11 ezer lejes nyugdíj nem elég a megélhetéshez a bírák és ügyészek számára – mondja az igazságszolgáltatási tanács elnöke
2025. augusztus 02., szombat

Tűz ütött ki az egyik kudzsiri fegyvergyárban, a tűzoltók bevetése hét órán át tartott (FRISSÍTVE)

Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.

Tűz ütött ki az egyik kudzsiri fegyvergyárban, a tűzoltók bevetése hét órán át tartott (FRISSÍTVE)
2025. augusztus 01., péntek

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke

Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke