Ioana Mihăilă (középen): ne hozzuk kapcsolatba a politikával a halálesetek számát (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Ioana Mihăilă
A pandémia kezdete óta voltak és most is vannak különbségek a Covid-19-halálesetek lejelentési módjában, ezek alapján a „bürokrácia” és a kórházak által használt „többfajta jelentési módszer” áll – jelentette ki Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter csütörtökön.
2021. május 13., 14:052021. május 13., 14:05
2021. május 13., 14:162021. május 13., 14:16
„Vannak különbségek a haláleseteket regisztráló adatbázisok által jelentett adatok között. Véleményem szerint minden, a járvány alakulásának politizálására irányuló próbálkozás csökkenteni fogja a lakosság bizalmát a pandémia kezelésével kapcsolatban. Emiatt azt szeretném, hogy ne hozzuk kapcsolatba a politikával a halálesetek számát. A pandémia kezdete óta voltak és most is vannak különbségek a jelentések módjában” – idézi a minisztert az Agerpres hírügynökség.
Leszögezte azonban, hogy ő nem keresne minden áron hibákat és hibáztatható személyeket ebben a kérdésben, hanem inkább javítana a jelentéstevés módszertanán, és ehhez hozzá is fogott: a héten felkérte a megyei közegészségügyi igazgatóságokat, hogy küldjenek a tárcának pontosításokat az általuk használt jelentéstevési módszerekre vonatkozóan.
– mondta Mihăilă.
Rámutatott, az a „feltételezés”, hogy egyes megyék megváltoztatták a diagnózis kódját, jelenleg nem bizonyított; most csak arról van szó, hogy a különböző platformokon különböző módszerek szerint jelentették a Covid-elhalálozásokat.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
szóljon hozzá!