Fotó: Pál Árpád
A nem megfelelő börtönkörülmények miatt a büntetés letöltésének vége előtt szabadlábra helyezett elítéltek egyharmada máris visszakerült, mivel újabb bűncselekményt követett el – állítja az büntetés-végrehajtásban dolgozó alkalmazottak szakszervezete.
2017. december 19., 16:032017. december 19., 16:03
Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) honlapja szerint a kedvezmények októberi hatályba lépése óta 25 798 főről 23 693-ra csökkent a börtönökben fogva tartott elítéltek száma, vagyis 2105 fővel kevesebbet tartanak fogva. Ugyanakkor a kedvezményes szabadlábra helyezést lehetővé tevő törvény nyomán 3130 elítéltet helyeztek szabadlábra.
Fölmerül a kérdés: az igazságügyi tárca és a kormánykoalíció számára számít, hányan estek áldozatul a 2105 új fogvatartottnak? Becsléseink szerint az első 12 hónapban a kedvezmény több mint ötezer érintettje kerül majd vissza a börtönökbe. Ki felel ezért?" – áll a büntetés-végrehajtási alkalmazottak közleményében.
A kedvezményes szabadlábra helyezést lehetővé tevő jogszabály hatályba lépése óta a minisztérium egyszer már vitába keveredett a szakszervezettel, utóbbi szerint ugyanis jóval többen kerültek szabadlábra, mint ahány személyt a minisztérium hivatalosan közöl.
A kedvezményt Tudorel Toader igazságügy-miniszter szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által a romániai börtönviszonyokat elmarasztaló ítélet nyomán kellett bevezetni. Ennek értelmében lépett hatályba októberben a 169/2017-es törvény, amelynek értelmében már minden 30 olyan nap után, amelyet az elítéltek nem megfelelő börtönkörülmények között töltöttek, hat napot elengednek a büntetésükből
Az év első hat hónapjában a határrendészek 167 lopásgyanús járművet azonosítottak az ország határainál, mintegy 60 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.
Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori fasiszta mozgalom egyik képviselője, Ilie Lăcătușu ortodox pap szentté avatását.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Romániában a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket.
Egyre gyakoribbak a tűzesetek az országban a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
Nem tudni, mikor kap Románia új Patriot légvédelmi rakétaüteget ahelyett, amelyet átad Ukrajnának – ismerte el Angel Tîlvăr román védelmi miniszter.
Közzétették pénteken az érettségi vizsga végleges eredményeit a bacalaureat.edu.ro oldalon – közölte az oktatási minisztérium. A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 1,8 százalékkal, 78,2 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya.
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki pénteken a jogszabály kezdeményezője.
Emberölési kísérlet, a közbiztonságra veszélyes eszköz használata, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt hét évre intézetbe küldik azt a 17 éves fiút, aki tavaly késsel megsebesítette a japántanárnőjét.
A nagy kánikula a vonatközlekedést is befolyásolja, a normál sebességhez képest átlagosan 20-30 kilométer/órával csökken a szerelvények haladási sebessége a teljes romániai vasúti hálózaton– közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
Lehetséges, hogy áramkimaradások fordulnak elő a napokban tomboló kánikula miatt – ismerte el Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)