Már gyülekeznek a kormányellenes tüntetők Bukarestben

•  Fotó: Silviu Matei/Agerpres

Fotó: Silviu Matei/Agerpres

Szerte az országból érkeznek a tiltakozók Bukarestbe, hogy részt vegyenek az Egyetem téren 18 órától tartandó tüntetésen, amelyet a Románia nemet mond a korrupcióra. Mindannyian az igazságszolgáltatásért mottóval hirdettek meg.

Krónika

2018. január 20., 17:372018. január 20., 17:37

2018. január 20., 17:382018. január 20., 17:38

Megérkezett a román fővárosba az úgynevezett Reménység menete is, amelynek tagjai gyalog indultak el Kolozsvárról január 10-én.

Negyven kilométert tettek meg naponta, és útközben többen csatlakoztak hozzájuk.

Bukarestbe érve a menet megállt pár percre a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) székhelye előtt, és megállnak a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kiseleff úti székházánál is. A tiltakozók #Rezist, #A korrupció öl, #Látunk benneteket, #Next level, PSD = vörös pestis feliratú táblákat tartanak a kezükben.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint sokan vonattal érkeztek szombaton a fővárosba, ők az Északi pályaudvarnál gyülekeztek kormány- és korrupcióellenes feliratú tábláikkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 14., csütörtök

Lasconi azt mondja, a PNL környékéről fenyegetéssel próbálták visszalépésre bírni

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: fenyegetésekkel próbálták rávenni a PNL „környékéről” származó politikusok, hogy lépjen vissza az elnökválasztási küzdelemtől.

Lasconi azt mondja, a PNL környékéről fenyegetéssel próbálták visszalépésre bírni
2024. november 14., csütörtök

Valami bűzlik Romániában: Brüsszel bíróság elé citálja az illetékeseket

Az Európai Unió Bírósága elé idézi az Európai Bizottság Romániát és Bulgáriát a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelvben (91/271/EGK) előírt szennyvízgyűjtési és -feldolgozási kötelezettségek teljes körű betartásának elmulasztása miatt.

Valami bűzlik Romániában: Brüsszel bíróság elé citálja az illetékeseket
2024. november 14., csütörtök

Juhnyájba rohant a temesvári gyors, több birka elpusztult a balesetben

Belerohant egy juhnyájba a Temesvár–Jászvásár gyorsvonat csütörtök reggel, a balesetben 12 birka elpusztult, a vonat pedig fél óra késéssel robogott be a célállómásra.

Juhnyájba rohant a temesvári gyors, több birka elpusztult a balesetben
2024. november 14., csütörtök

George Simion orosz kémügye: ügyészségi nyomozást kér Lasconi az ügy tisztázására, hazaárulásról beszél

George Simion orosz kémügye kapcsán akar nyomozást a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.

George Simion orosz kémügye: ügyészségi nyomozást kér Lasconi az ügy tisztázására, hazaárulásról beszél
2024. november 14., csütörtök

Felmérés: három nagy román és egy kisebb magyar politikai tömbre oszlik a lakosság

A romániai választópolgárok három nagy román politikai tömb között oszlanak meg az elnökválasztások tekintetében, mellettük negyedikként pedig ott vannak a magyarok – derül ki egy csütörtökön ismertetett felmérésből.

Felmérés: három nagy román és egy kisebb magyar politikai tömbre oszlik a lakosság
2024. november 14., csütörtök

Jóval több cukorbeteg lehet Romániában, mint ahányan kezelést kapnak

A cukorbetegség nagy részben megelőzhető – jelentette ki csütörtökön Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki elsősorban a gyermekek és fiatalok mozgáshiányával és táplálkozásukkal magyarázza a megbetegedések számának növekedését.

Jóval több cukorbeteg lehet Romániában, mint ahányan kezelést kapnak
2024. november 14., csütörtök

Mircea Geoană újabb referendumot kezdeményezne a parlament létszámának csökkentéséről

Mircea Geoană független államfőjelölt, a NATO volt főtitkárhelyettese szerda esti nagyszebeni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy megválasztása esetén újabb referendumot kezdeményez a parlament létszámának csökkentéséről.

Mircea Geoană újabb referendumot kezdeményezne a parlament létszámának csökkentéséről
2024. november 14., csütörtök

Elnökválasztás: egy felmérés szerint óriási a csata a bekerülésért a második fordulóba

Egyre ádázabb csata zajlik a pártok jelöltjei között a második hely megszerzéséért az elnökválasztás első fordulójában – derül ki egy friss felmérésből.

Elnökválasztás: egy felmérés szerint óriási a csata a bekerülésért a második fordulóba
2024. november 14., csütörtök

Ambrus Attila: Az összefogás ereje

Nekünk magyaroknak el kell mondanunk, hogy itt vagyunk, másként nem tehetünk, és élni akarunk, élni azokkal a jogokkal, amely a többséget megilleti, s azokkal is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy önazonosságunkat, anyanyelvünket megőrizzük.

Ambrus Attila: Az összefogás ereje
Ambrus Attila: Az összefogás ereje
2024. november 14., csütörtök

Ambrus Attila: Az összefogás ereje

2024. november 14., csütörtök

Simion orosz kapcsolatai: a SRI-bizottság elnökének lemondását követeli Ciolacu

A SRI-t felügyelő parlamenti bizottság liberális párti elnöke, Ioan Chirteș lemondását követeli Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök a George Simion állítólagos orosz hírszerzési kapcsolatairól tett kijelentései miatt.

Simion orosz kapcsolatai: a SRI-bizottság elnökének lemondását követeli Ciolacu