Magyar szakember képviseli Romániát az EU Alapjogi Ügynökségének igazgatótanácsában

jog

Molnár Zsolt helyet kap az EU Alapjogi Ügynökségének igazgatótanácsában

Fotó: rmdsz.ro

Molnár Zsolt fogja képviselni Romániát az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének igazgatótanácsában. Az erről szóló memorandumot szerdai ülésén fogadta el a kormány.

Krónika

2025. április 09., 22:002025. április 09., 22:00

A kabinet sajtóirodájának közleménye szerint a jogi testület póttagja Románia részéről Ciprian Ioniță lesz. A kinevezéseket az indokolta, hogy a korábbi tagok megbízatása január 6-án lejárt, és az Európai Bizottság kérte Romániát, hogy jelöljön új tagokat a testületbe – írta az Agerpres hírügynökség.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének igazgatótanácsát „az alapvető jogok terén alapos ismeretekkel, illetve az állami vagy a magánszektorban működő szervezetek irányításában megfelelő tapasztalattal rendelkező személyek alkotják” – magyarázták a közleményben.

Molnár Zsolt 2012 és 2016 között az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselőjeként tevékenykedett, 2017-től miniszterelnöki tanácsadóként dolgozott, 2018 áprilisától ombudsmanhelyettes. A Nép Ügyvédje hivatalkában jelenlegi munkaköre az általános emberi jogok, a nemi esélyegyenlőség, a kisebbségi jogok és a vallási jogok területe.

korábban írtuk

Kommentsiralmak helyett valódi jogorvoslat: Molnár Zsolt helyettes ombudsman sikerekről, legerdélyibb ügyekről
Kommentsiralmak helyett valódi jogorvoslat: Molnár Zsolt helyettes ombudsman sikerekről, legerdélyibb ügyekről

Sok panasz érkezik a Nép Ügyvédjének is nevezett ombudsmani hivatalhoz a romániai magyar közösség tagjaitól és a magyarlakta térségekből, de ezek túlnyomó többsége nem a kisebbségi jogokat érinti – állapítja meg Molnár Zsolt ombudsmanhelyettes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Másodfokú riasztást adtak ki heves esők miatt erdélyi megyékre, a Székelyföld is érintett

Jelentős mennyiségű csapadékra figyelmeztető másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kilenc megyére. További 17 megyére elsőfokú (sárga jelzésű) riasztás érvényes szerda délelőttig.

Másodfokú riasztást adtak ki heves esők miatt erdélyi megyékre, a Székelyföld is érintett
2025. július 29., kedd

Fizetett-e kenőpénzt Ilie Bolojan? „Keresték a kákán a csomót, és két lehetőséged volt”

Nem azt mondtam, hogy kenőpénzt adtam a rendőrségnek – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.

Fizetett-e kenőpénzt Ilie Bolojan? „Keresték a kákán a csomót, és két lehetőséged volt”
2025. július 29., kedd

Álhír terjed Románia szeptemberi hadba lépéséről

Álhír terjed a közösségi médiában Románia hadba lépéséről – jelezte kedden a belügyminisztérium.

Álhír terjed Románia szeptemberi hadba lépéséről
2025. július 29., kedd

Minden lehetséges szabályt megszegtek a négy halálos áldozatot követelő hajótragédia előtt

Minden lehetséges szabályt megszegtek annak a hajónak a tulajdonosai, amely hétfőn a vihar miatt felborult a Duna-delta Sulina-ágán, négy ember halálát okozva – derült ki kedden.

Minden lehetséges szabályt megszegtek a négy halálos áldozatot követelő hajótragédia előtt
2025. július 29., kedd

Bolojan: nem tudtam Anastasiu korrupciós ügyéről

Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentette, hogy nem tudott a Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettest érintő vesztegetési ügyről, mielőtt kinevezték tisztségébe.

Bolojan: nem tudtam Anastasiu korrupciós ügyéről
2025. július 29., kedd

Predoiu: Romániát tavaly megtámadták, oda a béke, fel kell lépni a külföldi propaganda és beavatkozás ellen

Romániát tavaly megtámadták, már nincs béke, ezért az illetékes román hatóságoknak tenniük kell az ellenséges külföldi akciók ellen – jelentette ki Cătălin Predoiu belügyminiszter.

Predoiu: Romániát tavaly megtámadták, oda a béke, fel kell lépni a külföldi propaganda és beavatkozás ellen
2025. július 28., hétfő

Négy utas, köztük egy gyermek meghalt a Duna-deltában történt hajóbalesetben

Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben.

Négy utas, köztük egy gyermek meghalt a Duna-deltában történt hajóbalesetben
2025. július 28., hétfő

Több mint 410 000 gépkocsi szerepel összesen az idei vagyonbevallásokban, de traktor és mozdony is akad

Több mint 411 000 személygépkocsi, valamint traktorok, egy 1936-os Gnome Rhone motorkerékpár, egy mozdony és a két világháború közötti modellek is szerepelnek az idei vagyonbevallásokban – közölte hétfőn az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).

Több mint 410 000 gépkocsi szerepel összesen az idei vagyonbevallásokban, de traktor és mozdony is akad
2025. július 28., hétfő

Suceavai áradások: újabb holttestekre bukkantak

Holtan találtak rá egy nőre a hatóságok hétfőn az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében, a Suceava megyei Broșteni városhoz tartozó Neagra településen.

Suceavai áradások: újabb holttestekre bukkantak
2025. július 28., hétfő

Csótány a kórteremben és más panaszok: ellenőrzéseket rendelt el egy bukaresti kórházban az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, már a múlt héten átfogó ellenőrzéseket rendelt el a bukaresti Floreasca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályán.

Csótány a kórteremben és más panaszok: ellenőrzéseket rendelt el egy bukaresti kórházban az egészségügyi miniszter