Lóhús lehetett a tarnicai tóban

Lóhús lehetett a tarnicai tóban
Szerkezete és állaga alapján lóhúsnak tűnik az a mintegy egytonnányi hús, amit a hétvégén találtak a hatóságok a Kolozsvár ivóvízellátását biztosító tarnicai tóban – közölte az előzetes, nem hivatalos vizsgálat eredményét Marian Mihaiu, a kolozsvári állat-egészségügyi laboratórium vezetője.

Balogh Levente

2013. február 26., 08:152013. február 26., 08:15

„Mintegy harminc, zacskókban tárolt mintát vettünk, és az általunk végzett vizsgálatok azt mutatják, a hús kinézete, a rostok szerkezete, a zsírréteg és a hús állaga arra engednek következtetni, hogy lóhús találtunk. Mivel azonban húsdarabokról van szó, csontok és szervek nélkül, egy szakosodott intézet vizsgálatára is szükség van. Ez a bukaresti higiéniai és közegészségügyi intézet” – mondta Marian Mihaiu. Hozzátette, a tóból kihalászott hús friss volt.

Mint arról beszámoltunk, egy horgász szombaton bukkant a tóba dobott húscsomagokra, amelyeket az állat-egészségügyi hatóságok a katasztrófavédelem szakembereinek segítségével vasárnap emeltek ki a tóból. A rendőrség nyomozást indított annak kiderítésére, honnan származhat a hús.

Amennyiben valóban lóhúsról van szó, az minden bizonnyal annak nyomán került a tarnicai tóba, hogy az elmúlt hetekben kirobbant, Romániát is érintő európai lóhúsbotrány nyomán az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság ellenőrzésbe kezdett a vágóhidakon és a húsfeldolgozóknál. Mint arról beszámoltunk, a botrány Nagy-Britanniában robbant ki, miután kiderült, hogy a svéd Findus marhahúsos lasagnéja valójában lóhúst tartalmaz. A Findus francia beszállítójának partnere, a Spanghero húsfeldolgozó két romániai vágóhidat vádolt meg azzal, hogy hamisan, marhahúsként felcímkézett lóhúst szállított neki, de a vizsgálatok nyomán bebizonyosodott, hogy nem a román vágóhidak a felelősek, hanem a Spanghero. Múlt hétvégén ugyanakkor egy Bukarest melletti raktárban is marhahúsként felcímkézett lóhúsra bukkantak, ami Erdélyből, egy balázsfalvi feldolgozóból származott.

A lóhúsbotrány egyébként Európában is tovább gyűrűzik. Tegnapi hírek szerint a csehországi Ikea bútor-nagykereskedő büféjében forgalmazott fasírtban találtak Svédországból származó lóhúst. Ennek nyomán a svéd cég romániai üzletének étterméből is visszavonták a Svédorszgból behozott darált húst. Eközben a Der Spiegel német hetilap szerint Lengyelországból származik az a lóhús, amelyet a németországi Aldi szupermarketekben marhahúskonzervként forgalmaztak. Az érintett német cég, a Dreistern Konserven elismerte, hogy az általa gyártott konzervekben a DNS-tesztek valóban kimutatták a lóhúst, de jelezte: csupán feldolgozócég, a hús pedig a lengyel Mipoltól származik. Az Aldi mintegy 50 ezer doboz konzervet vont vissza az üzletekből. A németországi és ausztriai boltokban felfedezett, marha- helyett lóhúst tartalmazó tortellinik hátterében is egy lengyel cég áll a lap szerint, amely mintegy 60 ezer euró értékben szállított húsz tonna húst egy dán közvetítőn keresztül egy német cégnek, amely egy liechtensteini feldolgozónak értékesítette tovább azt. Ennek kapcsán a szlovén hatóságok jelezték, hogy újabb olyan tortelliniszállítmányra bukkantak, amely Liechtensteinből származik, és amelyben a csomagoláson fel nem tüntetett lóhús van.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke szombaton közölte, hogy jövő héten intézkedni fog az intézménynél csütörtök reggel történt kiberbiztonsági incidens felelőseivel szemben.

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál
2024. április 13., szombat

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke

A Bukaresti Orvosi Kamara elnöke, Cătălina Poiană szombaton a Facebook-oldalán közölte: reméli, hogy a Sfântul Pantelimon Kórházban történt halálesetek kivizsgálása minél hamarabb lezárul, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák.

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke
2024. április 13., szombat

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét

A román és az ukrán nép közötti szilárd kapcsolatok újbóli megerősítésének nevezte pénteken Luminița Odobescu külügyminiszter, hogy Bukarestben tartják értekezletüket az Ukránok Világkongresszusának vezetői.

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét
2024. április 12., péntek

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár

Őrizetbe vettek 24 órára egy 62 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonya volt egy kiskorú diáklánnyal.

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár
2024. április 12., péntek

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?

A bukaresti Sfântul Pantelimon kórháznál elrendelt vizsgálat az első eredmények szerint nem tárt fel olyan adatokat, amelyek az intenzív osztályon elhunyt betegek félrekezelésére utalnának – nyilatkozta Bogdan Socea, az egészségügyi intézmény menedzsere.

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?
2024. április 12., péntek

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt

Márciusban Románia 2070 tartózkodási engedélyt adott ki az ukrajnai háború elől menekülő, ideiglenes védelemben részesülő külföldiek számára, az ilyen jogcímen kiállított dokumentumok száma 2022. március 18. óta elérte az 158 112-t.

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt
2024. április 12., péntek

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a mangaliai bíróság Monica Macovei volt igazságügyi minisztert gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert
2024. április 12., péntek

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába

Labdába sem rúghatnának a bukaresti kormánykoalíciót alkotó pártok, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökei, ha elindulnának az idei államfőválasztáson – derül ki egy friss felmérésből.

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába
2024. április 12., péntek

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre

Romániának a magas infláció okozta költségvetési problémái, illetve külső okok miatt nem sikerült tavaly év végéig a védelemre előirányzott (a GDP 2,5 százalékát kitevő) teljes összeget elköltenie – mutatott rá Klaus Iohannis államfő csütörtökön.

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre
2024. április 11., csütörtök

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük

Csak a gyakori, illetve karantént igénylő betegségekben szenvedőknek és a betegség miatt 25 százalékkal csökkentett munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak kell majd 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot (CASS) fizetniük.

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük