Lesújtó árvízi mérleg a moldvai megyékben

Péntek délutánig fenntartják a narancssárga színű figyelmeztetést Vaslui és Iaşi megyében Ungheni és Fălciu között a Pruton. A folyó többi részén a kisebb veszélyt jelentő sárga jelzés marad érvényben. Az Országos Állat-egészségügyi Igazgatóság az árvíz sújtotta területeken 43 ezer állatot olt be lépfene ellen, többségüket Suceava és Botoşani megyében. A hatóságok a fertőzések megelőzése végett folytatják azoknak a területeknek a fertőtlenítését, ahol állatok pusztultak el a vízben.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2008. augusztus 08., 00:002008. augusztus 08., 00:00

A július 28. és augusztus 5. közötti áradásokban több mint tizenegyezer állat veszett oda. Elpusztult ugyanakkor három tonna hal és 136 méhcsalád is. A víz Suceava megyében pusztított a legjobban, itt a károk becsült értéke eléri a 700 millió lejt. Itt 2100 adag oltást is szétosztanak az árvízkárosultak között. A megyében több mint 2351 lakóházat érintett a víz, negyvenkét épület dőlt össze, azonban 194-re emelkedik a megrongált ingatlanok száma, melyeket újra kell építeni. Két személy életét vesztette, egy harmadikat pedig eltűntnek nyilvánítottak. A megyében több mint ezer kilométernyi utat rongált meg az áradás, Ulma község pedig 11 napig el volt zárva a világtól, miután az egyetlen oda vezető utat használhatatlanná tette az áradás.
Az áradás érintette megyékben megközelítőleg tízezer háziszárnyas veszett oda, mellettük szarvasmarhák, juhok és más állatok százai. Egyelőre egyik megyéből sem jelentettek járványveszélyt. 
Mint arról beszámoltunk, az áradások összességében közel 5600 lakóházat érintettek. A kormány anyagi támogatást nyújt az újjáépítésre, illetve javításra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke

Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke
2025. augusztus 01., péntek

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért

A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

2025. augusztus 01., péntek

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak

Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak
2025. augusztus 01., péntek

Nyugdíjazás futószalagon: több mint hetven bíró és ügyész kérelmét írta alá az elnök

Nicușor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina Alina Corbu is. A tömeges nyugdíjba vonulás felboríthatja az igazságszolgáltatási rendszert.

Nyugdíjazás futószalagon: több mint hetven bíró és ügyész kérelmét írta alá az elnök
2025. augusztus 01., péntek

Harmadik napja tüntetnek, az oktatási miniszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek

A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.

Harmadik napja tüntetnek, az oktatási miniszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek
2025. augusztus 01., péntek

Újra beszólt a kormánynak Sorin Grindeanu: nem imázsakciókra van szükség

A kormánynak nagyobb összegeket kell kiutalnia a Suceava és Neamț megyei árvízkárosultaknak a házak, utak, hidak újjáépítésére – jelentette ki pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.

Újra beszólt a kormánynak Sorin Grindeanu: nem imázsakciókra van szükség
2025. augusztus 01., péntek

Az orosz zászlót is kitűzték a helyi kisebbségek elismerése jeleként egy romániai városban, de szúrja a külügy szemét

A bukaresti külügyminisztérium közbelépett, miután kiderült: Tulcea városában egy, a helyi etnikai közösségek előtti tisztelgést is magában foglaló idegenforgalmi projekt részeként más országok nemzeti jelképei mellett az orosz zászlót is kitűzték.

Az orosz zászlót is kitűzték a helyi kisebbségek elismerése jeleként egy romániai városban, de szúrja a külügy szemét
2025. augusztus 01., péntek

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával

Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával
2025. július 31., csütörtök

Egyes biztosítótársaságok nem válaszolnak az árvízkárosultak hívására

Élelmiszert, ivóvizet, konténerházakat, ruházati cikkeket, gázolajat és más alapvető szükségleti cikkeket küldött a bukaresti kormány az állami tartalékalapból az árvíz sújtotta Suceava és Neamț megyébe.

Egyes biztosítótársaságok nem válaszolnak az árvízkárosultak hívására