Lépcsőzetes munkakezdést rendeltek el Bukarestben, akcióban a csendőrség

Lépcsőzetes munkakezdést rendeltek el Bukarestben, akcióban a csendőrség

Fotó: Kolozs megyei rendőrség

Csendőrökre bízták a távolságtartási és maszkviselési kötelezettség betartásának ellenőrzését, és elrendelték a lépcsőzetes munkakezdést szombaton Bukarestben, ahol a legtöbb ember fertőződött meg koronavírussal az utóbbi időszakban az országban.

MTI

2021. október 09., 19:422021. október 09., 19:42

2021. október 09., 21:082021. október 09., 21:08

A fővárosi járványügyi operatív törzs határozata szerint minden, ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató intézménynek és magáncégnek át kell térnie a távmunkára, ahol pedig a tevékenység jellege ezt nem teszi lehetővé, be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést. Az intézkedéssel elsősorban a tömegközlekedés zsúfoltságát szeretnék csökkenteni, ennek érdekében a járatok számát is növelik. A piacokon, és más zsúfolt helyeken ezentúl csendőrök fogják ellenőrizni a védőmaszkok közterületen immár szabadban is kötelező viselését.

Bukarestben – az ország másik 88 városához és 427 községéhez hasonlóan – 20 óra után már csak a beoltottak és a betegségen az utóbbi fél évben átesettek léphetnek az utcára, az üzleteknek legkésőbb 22 órakor be kell zárniuk, a vendéglátóhelyekre és rendezvénytermekbe pedig csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.

Jelenleg a főváros a legfertőzöttebb, Székelyföld pedig a legkevésbé fertőzött térsége Romániának. Bukarestben egy hónap alatt tízszeresére emelkedett a fertőzési ráta, amely szombaton már elérte a lakosság 12,65 ezrelékét. A főváros metropolisz-övezetének számító Ilfov megyében a lakosság 13,6 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az utóbbi két hétben.

A székelyföldi megyék továbbra is a fertőzöttségi lista utolsó helyein vannak: Kovászna megyében 2,1, Hargita megyében 2,3, Maros megyében pedig 3,3 ezrelékes volt szombaton a kéthetes fertőzési ráta. Az országban enyhén lassulni kezdett a fertőzés terjedésének üteme: míg az utóbbi hetekben a napi fertőzésszám rendre meghaladta a kéthetes mozgóátlag másfélszeresét, szombatra a növekmény 30 százalékra csökkent. Az utóbbi 24 órában valamivel több mint 14 ezer embernél diagnosztizálták a fertőzést.

A túlzsúfolt kórházakra nehezedő nyomás közben tovább növekedett: immár 15 550 fertőzöttet kezelnek kórházban, közülük csaknem 1600-at intenzív terápián. Florin Cîțu ügyvivő miniszterelnök a megyei közegészségügyi vezetőkkel tartott távértekezletén azt mondta: az a célkitűzés, hogy 2000-re emeljék a koronavírusos fertőzötteknek elkülönített intenzív terápiás helyek számát, ezt azonban csak a szakszemélyzet áthelyezésével lehet megvalósítani, ezért az érintettek áldozatkészségére apellált.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 20., szerda

A romániai turisták többsége 300 és 500 lej közötti összeget tart elfogadhatónak egy kétágyas szobáért éjszakánként

A romániaiak több mint 80 százaléka már tervezi az idei szabadságát, a legtöbben a legtöbben a korai foglalási ajánlatokat kihasználva foglalnak húsvétra és a nyárra szálláshelyet – derül ki a Travelminit felmérésének szerdán közzétett eredményeiből.

A romániai turisták többsége 300 és 500 lej közötti összeget tart elfogadhatónak egy kétágyas szobáért éjszakánként
2024. március 20., szerda

Robogót is lehet vezetni B kategóriás jogosítvánnyal, „leintették” Iohannist a talárosok

Az alkotmánybíróság elutasította Klaus Iohannis államfő beadványát azzal a sürgősségi rendelettel kapcsolatban, amely lehetővé teszi a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők számára az A1 kategóriás motorkerékpárok vezetését.

Robogót is lehet vezetni B kategóriás jogosítvánnyal, „leintették” Iohannist a talárosok
2024. március 20., szerda

Európa legnagyobb NATO-támaszpontja jön létre Romániában, letaszítja a trónról a németországit

Európa legnagyobb NATO-támaszpontjává válhat a Konstanca megyei 57. Mihail Kogălniceanu légitámaszpont, amelynek bővítésére hatalmas összegeket szánnak az illetékesek.

Európa legnagyobb NATO-támaszpontja jön létre Romániában, letaszítja a trónról a németországit
2024. március 20., szerda

Zöld jelzést adtak az alkotmánybírák az államfőválasztás előre hozásának

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) beadványát elutasítva alkotmányosnak nyilvánította szerdán az alkotmánybíróság az év végén esedékes államelnök-választás előre hozására jogalapot teremtő törvénytervezetet.

Zöld jelzést adtak az alkotmánybírák az államfőválasztás előre hozásának
2024. március 20., szerda

„A legmegfelelőbb főpolgármester-jelölt”: hivatalosan is bemutatkozott Cătălin Cîrstoiu

Hivatalosan is bemutatkozott szerdán a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közös főpolgármester-jelöltje, Cătălin Cîrstoiu.

„A legmegfelelőbb főpolgármester-jelölt”: hivatalosan is bemutatkozott Cătălin Cîrstoiu
2024. március 20., szerda

Több ezer lejnyi kenőpénzt fogadhatott el a botoşani-i kórház igazgatója

Vesztegetés elfogadásával és befolyással üzérkedéssel gyanúsítják a botoşani-i megyei sürgősségi kórház igazgatóját, Monica Adăscăliţei orvost, akit kedden őrizetbe vettek az ügyészek.

Több ezer lejnyi kenőpénzt fogadhatott el a botoşani-i kórház igazgatója
2024. március 20., szerda

FRISSÍTVE – Általános sztrájkra készülnek a Román Posta dolgozói, a vezetőség bagatellizál

Eredménytelenül zárultak a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások, legkésőbb április elején általános sztrájkba lépnek a postai alkalmazottak – jelentette be szerdán Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke.

FRISSÍTVE – Általános sztrájkra készülnek a Román Posta dolgozói, a vezetőség bagatellizál
2024. március 20., szerda

Cătălin Cîrstoiu orvossal hódítaná el a főpolgármesteri széket a PSD és a PNL

Közös jelölteket indít a bukaresti helyhatósági választásokon a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL).

Cătălin Cîrstoiu orvossal hódítaná el a főpolgármesteri széket a PSD és a PNL
2024. március 19., kedd

Kedd este megérkezett Romániába Cătălin Cherecheş

Románia területére érkezett kedd este Cătălin Cherecheş, akit Németország kiadott Romániának, hogy ötéves börtönbüntetését egy romániai zárt rendszerű börtönben töltse le.

Kedd este megérkezett Romániába Cătălin Cherecheş
2024. március 19., kedd

Még egy éve sem volt az intézmény élén, a DNA ügyészei máris őrizetbe vették a botoşani-i megyei sürgősségi kórház igazgatóját

Korrupció gyanúja miatt kedden őrizetbe vették a korrupcióellenes ügyészség Suceava megyei területi irodájának ügyészei a botoşani-i megyei sürgősségi kórház (SJU) igazgatóját.

Még egy éve sem volt az intézmény élén, a DNA ügyészei máris őrizetbe vették a botoşani-i megyei sürgősségi kórház igazgatóját