Lemondatták a szexbotrányba keveredett ortodox püspököt

Lemondatták a szexbotrányba keveredett ortodox püspököt

Corneliu Bârlădeanu

Fotó: Adevărul

Lemondatta a román ortodox egyház zsinata püspöki tisztségéről pénteken Corneliu Bârlădeanu huszvárosi (Huși) püspököt, akinek egy teológus hallgatóval létesített szexuális érintkezéséről közmegbotránkozást keltő videófelvételt hozott nyilvánosságra a román bulvársajtó.

MTI

2017. augusztus 18., 15:072017. augusztus 18., 15:07

2017. augusztus 18., 15:082017. augusztus 18., 15:08

Bár Vasile Bănescu, az ortodox patriarchátus szóvivője már július közepén megerősítette, hogy a huszvárosi püspök látható a több mint húszperces felvételen, annak hitelességét Bârlădeanu nem ismeri el, terjesztőit rágalmazásért beperelte.

Miután a pátriárka szóvivője egyértelművé tette, hogy a zsinat ki fogja zárni a püspököt a papság soraiból, Bârlădeanu – bár továbbra is ártatlannak mondta magát –

állítólag önként kérte felmentését a püspöki tisztség alól, az „egyház javának és békéjének” érdekében, megelőzendő kiközösítésének hónapokig tartó eljárását.

A huszvárosi püspökség élére hatvan napon belül új egyházi vezetőt választanak, Bârlădeanu pedig nem misézhet többé, és szerzetesként kolostorba vonul – tudatta a szóvivő.

A moldvai egyházkerületben június végén robbant ki a szexbotrány, amikor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt a moldvai egyházkerület három Vaslui megyei papja ellen, akik állítólag kompromittáló videófelvételek nyilvánosságra hozatalát kilátásba helyezve zsarolták a püspököt, pénzt, illetve egyházi előléptetésüket követelve tőle.

A román sajtó azt állította, hogy a vádhatóság a házi őrizetbe helyezett ortodox pópáktól nyolc videófelvételt foglalt le: ezek mindegyike intim homoszexuális együttlétek közben ábrázolja a püspököt. Bârlădeanu partnerei állítólag olyan fiatalok voltak, akiket tanított a teológián.

Júniusban a román ortodox egyház egy – főleg népzenei előadóművészként ismert – Maros megyei papját, Cristian Pomohaci-ot fosztotta meg a palásttól, miután egy – az online médiában megjelent – hangfelvétel tanúsága szerint pénzt ígért egy 17 éves fiúnak, hogy nemi kapcsolatot létesítsen vele.

A román ortodox egyháznak azért is roppant kínosak a papok homoszexuális botrányai, mivel hangos ellenzője a melegházasságnak vagy az azonos neműek közötti élettársi kapcsolat hivatalos elismerésének.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ

A román szélsőségesen nacionalista pártok magyarellenes gyűlöletkeltésére hívta fel a június 9-i választásokat és az azt megelőző kampányt megfigyelő EBESZ Romániába érkezett küldöttségének figyelmét kedden az RMDSZ.

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ
2024. április 16., kedd

Román hadihajó is részt vehet a Fekete-tenger aknamentesítésében

Klaus Iohannis kedden a parlament jóváhagyását kérte ahhoz, hogy a román hadsereg 2024-től részt vehessen a Fekete-tenger aknamentesítését végző haditengerészeti csoport (MCM BLACK SEA) műveleteiben.

Román hadihajó is részt vehet a Fekete-tenger aknamentesítésében
2024. április 16., kedd

Újabb holland F-16-osok érkeznek az ukránokat is kiszolgáló romániai kiképzőközpontba

A Holland Királyi Légierő további három F-16 Fighting Falcon repülőgépét bocsátja a NATO romániai F-16-os kiképzőközpontjának rendelkezésére – számolt be kedden a bukaresti védelmi minisztérium.

Újabb holland F-16-osok érkeznek az ukránokat is kiszolgáló romániai kiképzőközpontba
2024. április 16., kedd

Kár autót mosni vagy ablakot pucolni: újra szaharai port tartalmazó légtömeg érkezik Románia fölé

A keddi nap folyamán szaharai eredetű porszemcséket tartalmazó légtömeg érkezik Románia fölé, és az esőzések nyomán lerakódik – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kár autót mosni vagy ablakot pucolni: újra szaharai port tartalmazó légtömeg érkezik Románia fölé
2024. április 16., kedd

Jóváhagyta Iohannis a büntetőeljárást Petre Roman volt miniszterelnök és helyettese ellen a bányászjárás ügyében

Jóváhagyta Klaus Iohannis államfő a büntetőeljárás elindítását Petre Roman volt miniszterelnök és Gelu Voican Voiculescu korábbi miniszterelnök-helyettes ellen az 1990-es bányászjárás ügyében.

Jóváhagyta Iohannis a büntetőeljárást Petre Roman volt miniszterelnök és helyettese ellen a bányászjárás ügyében
2024. április 16., kedd

Beindult a kampánygépezet, mostantól részben online formában is ülésezhet a parlament

A június 9-ei önkormányzati és parlamenti választásokra hivatkozva a bukaresti képviselőház házbizottsága úgy döntött, a tavaszi ülésszak végéig (június 30-ig) vegyes rendszerben, részben online formában ülésezik.

Beindult a kampánygépezet, mostantól részben online formában is ülésezhet a parlament
2024. április 15., hétfő

Gyűlnek a sötét felhők a koalíció bukaresti főpolgármester-jelöltjének feje fölött

Feljelentette hétfőn a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Emanuel Ungureanu a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Cătălin Cîrstoiut, a kormányzó balliberális koalíció főpolgármester-jelöltjét hivatali visszaélésért és csalásért.

Gyűlnek a sötét felhők a koalíció bukaresti főpolgármester-jelöltjének feje fölött
2024. április 15., hétfő

Nem módosítanak az érettségi tételek nehézségi fokán, ágálnak a diákok a digitális javítás ellen

Az érettségi vizsgák a végzősök bizonyos készségeit tanúsítják, a tételek nem nehezek, megoldásuk átlagos tudásszintet igényel – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Ligia Deca oktatási miniszter.

Nem módosítanak az érettségi tételek nehézségi fokán, ágálnak a diákok a digitális javítás ellen
2024. április 15., hétfő

Hivatalos: nem emelhetnek tandíjat az egyetemek egy tanulmányi ciklus alatt

Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.

Hivatalos: nem emelhetnek tandíjat az egyetemek egy tanulmányi ciklus alatt
2024. április 15., hétfő

A háború közelsége miatt mindenki elkerüli a Duna-delta felújított repterét

Az ukrán határ közelsége és a dunai folyami kikötő elleni rendszeres orosz dróntámadások miatt kerülik a légitársaságok a Duna-delta felújított nemzetközi repülőterét – mutatott rá Stoian Vâlcu igazgató.

A háború közelsége miatt mindenki elkerüli a Duna-delta felújított repterét