Laura Kövesi a fabrikált dossziékról terjesztett mítoszról

Nevetséges azt állítani, hogy a teljes igazságszolgáltatási rendszer összeszövetkezett, és bűnügyi dossziékat gyárt – nyilatkozta kedden este az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi.

Krónika

2017. február 08., 11:492017. február 08., 11:49

2017. február 08., 12:112017. február 08., 12:11

A román közszolgálati rádiónak adott interjúban a főügyész hangsúlyozta, amíg a feljelentéstől a jogerős bírósági ítélet kimondásáig jut egy ügy, több, esetenként akár 10-15 ügyész és bíró kezén megy át. „Az ügyészek által a bűnügyi eljárás során gyűjtött bizonyítékokat ellenőrzik a bírák. Nevetséges azt állítani, hogy a teljes igazságszolgáltatási rendszer összeszövetkezett, és bűnügyi dossziékat gyárt. (...) Teljesen kizárt, hogy lennének ilyen fabrikált dossziék, ez hazugság\" – idézte az Agerpres hírügynökség Kövesit.

A korrupcióellenes főügyész szerint azt a „mítoszt\" is, miszerint bárkit bármikor elvihet a „politikai rendőrség\", csak a DNA által vizsgált személyek terjesztik és táplálják. Kövesi emlékeztetett, hogy a nyomozó hatóság tevékenységét két irányból is ellenőrizni lehet. Egyrészt ha egy ügyész törvényt sért vagy átlépi a hatáskörét, ezt jelezni lehet a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnál (CSM), és ennek nyomán a bírósági felügyelet ellenőrzi, hogyan látta el feladatkörét az illető. „Másrészt a bírák is ellenőrzik az általunk folytatott bűnügyi eljárás minden részletét, az elrendelt intézkedéseket, a gyűjtött bizonyítékokat. Az ügyész által elrendelt bármilyen intézkedés ellen óvást nyújthatnak be az érintettek, és ilyenkor is a bíró dönti el, hogy az ügyész jól alkalmazta-e a törvényt vagy sem\" – szögezte le Kövesi.

Azt is megkérdezték a főügyésztől, előfordulhat-e Romániában, hogy bűnügyi eljárást indítsanak valaki ellen, aki nem követett el törvénytelenséget. „Én ezt nem hiszem. Ez is a DNA elleni szisztematikus támadás része, célja a DNA hiteltelenítése, megfélemlítése, az ügyészek és általában véve a igazságszolgáltatás meghurcolása. Nincs olyan, hogy valaki ellen csak úgy eljárás indul\" – tette hozzá Laura Codruţa Kövesi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét
2025. augusztus 20., szerda

Újabb dróntámadás a román határ közelében

Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.

Újabb dróntámadás a román határ közelében
2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért