Fotó: Presidency.ro
Egyesek megpróbálják csorbítani az ügyészek függetlenségét azt állítva, hogy az igazságügy-miniszter irányítása alatt kell a tevékenységüket végezniük – mondta Klaus Johannis államfő a legfőbb ügyészség tavalyi mérlegének ismertetésén.
2018. március 07., 17:142018. március 07., 17:14
„A polgárok nem akarják, hogy a bűnözők írják a törvényeket, az ügyészek és a bírák pedig a politikum alárendeltjeivé váljanak” – jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő a legfőbb ügyészség 2017-es tevékenységének ismertetőjén. Az elnök burkoltan ismét bírálta Tudorel Toader igazságügy-minisztert, aki miniszteri hatáskörére hivatkozva kért jelentést az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységéről, majd az abban szereplő, alkotmánysértésről és hivatali visszaélésről szóló megállapítások nyomán a főügyész leváltását kezdeményezte.
Johannis emlékeztetett: az utóbbi időben szokásssá vált az ügyészek jogállásáról vitatkozni, és ennek részeként szerinte egyesek szándékosan félremagyarázzák a tényeket, hogy gyengítsék a közvádlók függetlenségét. „Gyakran emlegetik az alkotmány azon cikkelyét, amely azt rögzíti, hogy az ügyészek az igazságügy-minisztérium fennhatósága alatt tevékenykednek.
– mutatott rá az államfő.
Tudorel Toader közösségi oldalán reagált az államfő szavaira, leszögezve: senki sem mondta, hogy az ügyészeknek az igazságügy-miniszter irányítása alatt kell végezniük a feladatukat.
Johannis szerint az utóbbi időben elterjedt az a politikai diskurzus, amely egyre jobban aggódik a jogerősen elítélt személyek miatt. „Megpróbálják azt a hamis képet kelteni, hogyy az ügyészek a nép ellenségei. Ez nem így van, sőt: a barikád egyazon oldalán állnak azokkal, akik be kívánják tartatni a törvényeket. Legyen egyértelmű: az alkotmány nem szavatolja a törvénysértők nyugalmát. Senki sem áll a törvények fölött, a polgárok egyenlőek a törvény előtt. Nem lehetnek privilégiumok és diszrimináció. Az ügyészeknek és bíráknak kell felügyelniük arra, hogy ezeket az elveket be is tartsák” – hangoztatta az elnök.
Hozzátette, egyértelmű és kiszámítható törvényi szabályozás szükséges annak érdekében, hogy a bíráknak és ügyészeknek ne a politikai többség parancsait kelljen végrehajtaniuk. Az elnök ugyanakkor megjyegezte: hatékonyabbá kell tenni az ügyészek munkáját, országos szinten pedig a bűnmegelőzésre kell helyezniük a hangsúlyt.
Augustin Lazăr legfőbb ügyész az 1990-es bányászjárást, az államkasszát 14,1 millió lejjel megkárosító álforradalmárok ügyét, illetve a Hexi Pharma-botrányt emelte ki az általa vezetett intézmény által tavaly vizsgált, és vádemelésssel végződött legfontosabb ügyek közül a legfőbb ügyészség 2017-es tevékenységének szerdai ismertetésén. Elmondta,
A bíróság elé állított személyek közül 20 380-an közlekedési bűncselekményt követtek el, többségük alkoholos vagy más tudatmódosító szer alatti befolyásoltság alatt vezetett. Családon belüli erőszak miatt 1491 személy ellen emeltek vádat, az áldozatok száma ezekben az esetekben 1265 fő, közülük 845-en kiskorúak. Tavaly összesen 1036 személyt mentettek fel jogerősen a bíróságok.
A meddőséggel küzdő párokat és egyedülálló nőket támogató lombikprogram idén is folytatódik, emellett a román állam 150 napközi központ létrehozását vállalta a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek számára – közölte a családügyi miniszter.
A közalkalmazotti rendszer reformjára feltétlenül szükség van, és megvan a törvényes jogi keret a közszféra teljes átszervezéséhez – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu kormányfő.
A végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán részt vevő személyek 41,9 százaléka, azaz 11 928 jelentkező kapott 7-est vagy annál nagyobb jegyet; 74-en tízesre vizsgáztak – közölte a tanügyminisztérium kedden.
Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit, az alsó korhatárt 18-ról 21 évre emelik – jelentette be kedden Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.
Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint a hatóságoknak szükségállapotot kell hirdetniük a mezőgazdaságban, és biztosítaniuk kell a mezőgazdasági termelők által elszenvedett súlyos aszálykárok fedezéséhez szükséges forrásokat.
A szárazság miatt a helyi szolgáltatók csak bizonyos órarend alapján biztosítják a lakosság ivóvízellátását Románia településeinek 15 százalékában – tájékoztatott hétfőn az országos vízügyi igazgatóság (ANAR).
Az elmúlt években nőtt a kábítószer-fogyasztás Romániában, de a hatóságok még mindig nem tudják pontosan, hogy mennyire elterjedt. Ráadásul a fiatalok és a gyerekek egyre könnyebben jutnak droghoz, ezért csökkent a drogfogyasztók alsó korhatára.
Nagyjából 5000–6000 román állampolgár van, akik a betétdíj-visszatérítési rendszernek köszönhetően „kenyeret tehetnek az asztalra” – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)