Kétséges Ponta doktori címének visszavonása

Egyáltalán nem vehető biztosra, hogy a Címeket, Diplomákat és Egyetemi Bizonyítványokat Hitelesítő Országos Tanács (CNATDCU) – amelyet az oktatási minisztérium hétfőn bízott meg azzal, hogy kivizsgálja a közszereplőket érintő plágiumügyeket – helyt ad a korábbi szakértői következtetéseknek, amelyek igazoltnak látták a másolás tényét.

Balogh Levente

2016. május 11., 17:242016. május 11., 17:24

2016. május 11., 20:272016. május 11., 20:27

Mint arról beszámoltunk, a testület többek között a Victor Ponta volt miniszterelnök, Gabriel Oprea korábbi kormányfőhelyettes, belügyminiszter, illetve Petre Tobă, a belügyi tárca jelenlegi vezetője ügyében is vizsgálódik. A HotNews hírportál ugyanakkor rámutat: a CNATDCU összetétele alig változott 2012 óta, amikor Victor Ponta miniszterelnök doktori disszertációja kapcsán először a figyelem középpontjába kerültek a plágiumügyek, és az akkori oktatási miniszterek megváltoztatták az összetételét.

Mint ismeretes, Ponta esetében a Nature tudományos folyóirat vetette fel, hogy nemzetközi jogi témájú doktori dolgozatának jelentős részét a forrás feltüntetése nélkül másolta. A CNATDCU elkezdte kivizsgálni az ügyet, és arra a megállapításra jutott, hogy plágium történt. Ezen a ponton azonban Liviu Pop akkori oktatási miniszter menet közben megváltoztatta a testületre vonatkozó szabályozást, így döntéseinek nem volt a továbbiakban jogi következménye. Egyúttal a vezetőséget is leváltotta.

Ezt követően az új oktatási miniszter, Ecaterina Andronescu – aki nemcsak a kormányban, hanem a Szociáldemokrata Pártban (PSD) is Ponta alárendeltje volt – az akkori kormányoldalhoz hű emberekkel töltötte fel a testületet. A CNATDCU 15 fős jogi szaktestületében ma is ott van az általános tanácsba Andronescu által kinevezett Gabriel Boroi, aki még 2012 júniusában tagja volt az oktatási tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács háromtagú, Ponta ártatlanságát kimondó testületének.

Andronescu nevezte ki azt a Corina Dumitrescut, akit Ponta 2012-ben oktatási miniszternek javasolt, de visssza kellett vonnia a jelölését, miután kiderült, hogy önéletrajzában hamisan tüntette föl, hogy a kaliforniai Stanford Egyetemen tanult. Ugyanígy Andronescu jóvoltából került be a testületbe Radu Catană, a BBTE volt rektorhelyettese és Verginia Vedinaş, a szélssőséges Nagy-Románia Párt (PRM) korábbi parlamenti képviselője, Gheorghe Popa, a bukaresti Rendőrakadémia tanára, Dan Claudiu Dănişor, a Craiovai Egyetem rektora, Mircea Duţu, a bukaresti Környezetvédelmi Egyetem elnöke, Ionel Didea, a Piteşti-i Egyetem volt rektora és Ion Dogaru, a Craiovai Egyetem jogi karának volt dékánja is.

Azóta a CNATDCU-nak új elnöke az a Ioan Aurel Pop – a BBTE rektora – lett, aki akkor, a testület tagjaként elhatárolódott a plágium tényét kimondó határozattól, és „abszolút fontosnak\" nevezte a Liviu Pop által levezényelt átalakításokat. Mint arról beszámoltunk, Ponta és Gabriel Oprea esetében a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága egyértelműen megállapított a plágium tényét. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére

A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére
2025. augusztus 24., vasárnap

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben

A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben
2025. augusztus 24., vasárnap

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt

Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt
2025. augusztus 23., szombat

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton
2025. augusztus 23., szombat

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant

Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant
2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg