Az eddig emlegetett egy helyett kétmillió eurót fizetett Bogdan Olteanu volt jegybanki alelnöknek Sorin Ovidiu Vîntu, aki egy pártfogoltját akarta kineveztetni a Duna-delta élére – derül ki a tanúvallomásokból.
2016. október 19., 17:332016. október 19., 17:33
2016. október 19., 18:162016. október 19., 18:16
Nem egy, hanem kétmillió eurót fizetett Sorin Ovidiu Vîntu üzletember Bogdan Olteanunak, a nemzeti bank volt alelnökének aki még 2008-ban közenjárt az általa javasolt Liviu Mihaiu kinevezése érdekében a Duna-delta kormányzói tisztségébe – többek között ez derül ki azokból a lehallgatási jegyzőkönyvekből, amelyekből szerdán közölt részleteket a Digi 24 hírcsatorna.
A csatona által megszerzett átiratok szerint Olteanut lehallgatták, amikor idén februárban Vîntu egyik emberével, Ion Iftenivel beszélgetett az ügy kapcsán indult nyomozásról. A beszélgetés során Olteanu többek között úgy vélekedett, már nem lehet probléma az ügyből, mert ha történt is bűncselekmény, az 2008 óta elévült. Ifteni volt az, aki a beszélgetés során megemlítette: Vîntu nem csupán egymillió eurót fizetett, hanem kettőt. Az Országos Korupcióellenes Ügyosztály (DNA) most annak próbál utánajárni, kinek szánták a második egymilliót.
A csatornának a birtokába került egy tanúvallomás is, amelyet egy Ionuţ Eftimie nevű személy tett – őt bízta meg Vîntu a pénz kézbesítésével. Mint elmondta, a csúszópénzt mindkét alkalommal a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti székházában, Olteanu irodájában adta át. A pénzösszeget egy bulgáriai bankautomatából vették ki, az ügyészek megtalálták a tranzakcióra utaló bizonyítékokat. Eftimie szerint a pénzt egy fekete és sárga színű sporthátizsákban kézbesítette Olteanunak. Liviu Mihaiu azt vallotta: csak a kormányzói tisztségből való leáltását követően jutott tudomására, hogy Vîntu fizetett a kinevezéséért. A DNA most azt vizsgálja, hogy kinek szánhatta Vîntu a másik egymillió eurót, illetve hogy azt is Mihaiu kinevezéséért fizette ki, vagy más okból.
Mint arról beszámoltunk, a DNA azzal gyanúsítja Olteanut, hogy házelnöki mandátuma végén, 2008 júliusa és novembere között egymillió euró csúszópénzt, illetve választási kampánytámogatást kért és kapott a kiterjedt médiabirodalommal is rendelkező Sorin Ovidiu Vântu üzletembertől, hogy ez utóbbi kívánságának eleget téve kieszközölje Călin Popescu-Tăriceanu akkori miniszterelnöknél Liviu Mihaiu újságíró és környezetvédő aktivista kinevezését a Duna-delta kormányzói tisztségébe. A 2008 szeptemberében kinevezett Mihaiutól két úszó benzinkút környezetvédelmi engedélyezését várta el Vântu, amit az új kormányzó mandátuma második hetében jóvá is hagyott. Vântunak állítólag két szállodája is van a Duna-deltában. Olteanu ellen kedden emelt vádat a DNA.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
szóljon hozzá!