Keresik Puskás Bálint alkotmánybíró utódját

Mivel idén júliusban lejár Puskás Bálint, az alkotmánybíróság RMDSZ által jelölt tagjának a mandátuma, a taláros testület azzal a kéréssel fordult a bírát a testületbe delegáló szenátushoz, hogy kezdje el az utód kijelölésének folyamatát.

Balogh Levente

2016. április 22., 11:482016. április 22., 11:48

Ioan Chelaru, a szenátus alelnöke közölte, a házbizottság már rögzítette is a jelölési folyamat menetrendjét. Ennek értelmében június elsejéig kijelölik Puskás utódját.

Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika kérdésére elmondta: az RMDSZ azon dolgozik, hogy továbbra is legyen magyar tagja az alkotmánybíróságnak. Mint kifejtette, jelenleg is zajlik az egyeztetés a román pártokkal arról, hogy a szövetség eséllyel nevesítse saját jelöltjét a taláros testületbe. Elmondta, több jelöltjük is van, de a végső jelöltet majd a tárgyalások végén nevesítik.

Arra a felvetésre, mekkora eséllyel pályázik az RMDSZ arra, hogy továbbra is legyen magyar tagja a taláros testületnek, Kovács Péter elmondta: optimista a tekintetben, hogy a tárgyalások során sikerül megegyezni a két nagy román párttal. Puskás Bálint 2007. június 13-án lett a taláros testület tagja.

Rajta kívül idén még két alkotmánybíró mandátuma jár le: a taláros testület elnöke, Augustin Zegrean és Tudorel Toader egyaránt távozik a testületből. Előbbit az államfő, utóbbit a képviselőház delegálta a testületbe. A kilenctagú alkotmánybíróság tagjait az államfő, a szenátus és a képviselőház nevezi ki kilenc évre, mindegyikük három-három bíróról dönthet. A testület összetétele háromévente újul meg, egyszerre három új tagot neveznek ki. Puskás előtt 1998 és 2007 között Kozsokár Gábor volt az alkotmánybíróság magyar tagja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére

A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére
2025. augusztus 24., vasárnap

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben

A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben
2025. augusztus 24., vasárnap

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt

Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt
2025. augusztus 23., szombat

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton
2025. augusztus 23., szombat

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant

Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant
2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg