Johannis szerint a kormányfő titokban készítette elő az izraeli látogatást
Fotó: Presidency.ro
Éles szavakkal bírálta a jobboldali Klaus Johannis államfő csütörtökön a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőit, amiért egy „titokban előkészített látogatáson, felhatalmazás nélkül” tárgyalnak Izraelben.
2018. április 26., 17:332018. április 26., 17:33
2018. április 26., 18:102018. április 26., 18:10
Az ország külpolitikájában meghatározó szerepet játszó elnök azt mondta: Viorica Dăncilă miniszterelnök alig néhány órával elutazása előtt jelentette be izraeli látogatását, arról pedig, hogy Liviu Dragnea, a PSD elnöke is Izraelbe utazik, csak utólag szerzett tudomást.
Az elnök leszögezte: Dăncilă kizárólag a kormánya nevében beszélt az izraeli vezetőkkel, nem pedig Románia nevében. Hozzátette, ennél is jobban aggasztja az a „titokmánia”, amivel izraeli útjukat megszervezték. Az elnök kifejezte reményét: lesz Dragneában annyi „jóérzés”, hogy legalább hazatérése után elmondja polgártársainak, „mit kerestek ott”.
A múlt héten a PSD elnöke – mint utóbb kiderült: az államfő megkérdezése nélkül – bejelentette, hogy Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe. Dragnea a múlt csütörtökön egy televíziós műsorban – Viorica Dăncilă kormányfőt is megelőzve – a román vezetők közül elsőként beszélt eldöntött tényként arról, hogy Bukarest is követi az Egyesült Államok példáját. Utóbb Dăncilă is igazolta Dragnea bejelentését, miszerint a bukaresti kormány memorandumot fogadott el arról, hogy Románia megkezdi az eljárást izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése ügyében, de hozzátette: a dokumentum titkos, nem közölhet részleteket róla.
Másnap az elnöki hivatal jelezte, hogy Johanisszal nem konzultáltak erről, és az elnök elhamarkodottnak, illetve a nemzetközi jog megsértésének tartja a döntést. A kényes külpolitikai ügyben belpolitikai törésvonalak mentén kialakult vitát a bukaresti külügyminisztérium egy közleménnyel próbálta elsimítani, miszerint egyelőre az „alapos elemzést” kezdte meg a bukaresti kormány Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről.
Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettségét.
Sorin Grindeanu ügyvivő szociáldemokrata elnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormányprogram nem a Cotroceni-palotában készül, Nicușor Dan csak azzal a szándékkal konzultált a parlamenti pártokkal, hogy tájékozódjon.
Az olténiai Ocnele Mariban 2001 szeptemberében következett be tragédia, amikor beomlott egy sóbánya boltozata, és a felszínen keletkezett kráterben több lakóház is eltűnt. Csak a véletlenen múlt, hogy a katasztrófa nem követelt emberéleteket.
Daniel David egy csütörtöki kolozsvári sajtóeseményen kijelentette, hogy bizonyos feltételekkel továbbra is oktatási miniszter maradhat.
Nicușor Dan államfő csütörtökön közölte, hogy valós időben tájékoztatják az áradásokról, és gyors beavatkozásra kérte a hatóságokat az emberéletek és az anyagi javak védelmében.
Senki sem kényszerítheti a Szociáldemokrata Pártot (PSD) arra, hogy ne szavazzon meg egy kisebbségi kormányt – így reagált a párt ügyvivő elnöke, Soin Grindeanu csütörtökön arra a felvetésre, hogy hajlandóak-e belépni a soron következő kormányba.
Viharos időjárásra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére.
A leendő kormányt politikusnak kell vezetnie, nem pedig egy technokrata miniszterelnöknek – szögezte le csütörtökön Nicuşor Dan államfő.
Munkacsoport létrehozásában állapodott meg a négy „Európa-barát” párt és a nemzeti kisebbségi frakció a költségvetési hiány lefaragása érdekében a Nicușor Dan államfő által kezdeményezett szerdai egyeztetéseken.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a párt által javasolt deficitcsökkentő intézkedéseket ismertette az államfővel a Cotroceni-palotában tartott keddi informális konzultáción – számolt be a sajtónak a találkozó után Dominic Fritz.
1 hozzászólás