Kibertámadás érte szerdára virradóra az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) honlapját, de a működést ez nem befolyásolta – közölte szerdán Bogdan Ivan digitalizációs miniszter.
2024. január 31., 11:212024. január 31., 11:21
2024. január 31., 12:132024. január 31., 12:13
„Az éjszaka folyamán, hajnali 1.00 és 7.00 óra között az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapját
A támadás hatásai nullával egyenlőek. Nem másoltak fájlokat, az oldal nem került működésképtelen állapotba, működik és védett” – mondta Bogdan Ivan szerdán a kormánypalotában tartott sajtótájékoztatón.
A miniszter szerint Romániát naponta 25 ezer kibertámadás éri.
„Összesen 316 másolt fájlról van szó, ebből 190 szkennelt és 36 szerkeszthető dokumentumot másoltak le” – mondta a miniszter.
Elmondása szerint közokiratok mellett a képviselők személyi iratainak másolatait is ellopták.
„Tartalmuk részben nyilvános, azaz szolgáltatási szerződések, intézményi címek, költségvetési adatok de vannak köztük nem a nyilvánosságnak szánt adatok is – a képviselők személyi okmányainak másolatai” – tette hozzá a miniszter.
Inkább kicserélteti a személyijét Ciolacu a kibertámadás miatt
Kicseréli a személyi igazolványát Marcel Ciolacu kormányfő, miután kibertámadás érte a képviselőház adatbázisát.
A miniszterelnök a szerdai kormányülés előtt nyilatkozta az újságíróknak, hogy személyi igazolványának a cseréjére készül.
Bogdan-Gruia Ivan kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter kedd este megerősítette, hogy kibertámadás érte a képviselőház informatikai rendszerét.
ŰA tárcavezető szerint az elkövetők mintegy 250 gigabájtnyi adatot tulajdonítottak el. Ezek között voltak személyes dokumentumok, illetve a képviselők elektronikus eszközeire vonatkozó adatok is.
A Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) büntetőeljárást indított az ügyben. Kedd esti közleményük szerint információs rendszerekhez való jogellenes hozzáférés, a számítógépes adatok integritásának megsértése, a számítógépes rendszerek működésének megzavarása és zsarolás gyanúja miatt vizsgálódnak.
Megerősítette kedden Bogdan-Gruia Ivan kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter, hogy kibertámadás érte a képviselőház informatikai rendszerét.
Kibertámadás érte a bukaresti képviselőház informatikai rendszerét, az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) vizsgálja az esetet.
Sorin Ion oktatási államtitkár csütörtökön bejelentette, hogy július elején rendkívüli képességfelmérő vizsgát szerveznek a nemzetközi versenyeken részt vevő nyolcadikosok számára.
Nemzeti gyásznap lesz Romániában április 26-a, Ferenc pápa temetésének napja – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) csütörtökön bejelentette, hogy kezdeményezte a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelenlegi tevékenysége és elnökválasztási kampánya finanszírozásának ellenőrzését.
A lakcímadatokat nem tartalmazó elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező választópolgárok voksolási eljárásával kapcsolatos tájékoztatást adott ki szerdán a Központi Választási Iroda (BEC).
A legfőbb ügyészség csütörtökön 60 nappal meghosszabbította Călin Georgescu bűnügyi felügyeletét – értesült az Agerpres hírügynökség.
A kormánykoalíció választási visszaéléseket elkövetve lehetetlenítené el az ellenzéket és szerezne totális hatalmat – vádolta meg a hatalmon levő román pártokat Traian Băsescu volt államfő.
A korábbi felmérések eredményeivel ellentétben már nem teljesen egyértelmű a Románok Egyesüléséért Szövetség AUR) elnöke, a szélsőjobboldal által támogatott George Simion győzelme az elnökválasztás első fordulójában – derül ki egy friss kutatásból.
Az első romániai drón, amelyet kimondottan támadó célokra terveztek, a Spectre (Kísértet) nevet viseli, és a román Carfil cég az amerikai Periscope Aviation céggel közösen fejlesztette ki.
Nicușor Dan független államfőjelölt szerdán közölte, hogy nem lép vissza a jelöltségtől.
szóljon hozzá!