Ideiglenes vezetőket nevezett ki a parlament a román köztévé és rádió menesztett igazgatóinak helyére

Ramona Săseanura bízták a TVR ideiglenes irányítását •  Fotó: Videófelvétel

Ramona Săseanura bízták a TVR ideiglenes irányítását

Fotó: Videófelvétel

Leváltotta kedden a bukaresti parlament képviselőháza és szenátusa együttes ülésén a román közszolgálati televízió és rádió vezetőségét, a két intézmény élére hat hónapig érvényes megbízással ideiglenes vezetőket neveztek ki.

Hírösszefoglaló

2021. május 11., 22:592021. május 11., 22:59

2021. május 11., 23:182021. május 11., 23:18

A keddi parlamenti ülésen napirendre tűzték és elutasították a két intézmény 2017-es, 2018-as és 2019-es munkabeszámolóit, amelyekről mostanáig nem szavazott a parlament. A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja alkotta USR-PLUS, valamint az RMDSZ alkotta kormánykoalíció már hónapok óta egyeztet, hogy miként osszák el egymás között a közszolgálati média intézményeinek vezető funkcióit, de a politikusok eddig még nem tudtak megállapodni.

Ezért most úgy döntöttek, hogy leváltják az eddigi vezetőket, és új, ideiglenes megbízással rendelkező elnök-vezérigazgatókat neveznek ki a televízió és a rádió élére.

A hatályos jogszabályok szerint amennyiben a parlament elutasítja a két intézmény beszámolóját az eddigi munkájukról, ez automatikusan az elnök-vezérigazgató és az igazgatótanács menesztését jelenti. Így leváltották tisztségéből Doina Gradeát, a Román Televízió elnök-vezérigazgatóját, valamint Georgică Severint, a Román Rádiótársaság vezetőjét.

Az MTI beszámolója szerint a jobbközép kormánykoalíciónak szándékában áll növelni a közmédia vezető tisztségeinek számát, ezért kettéválasztanák az elnök-vezérigazgatói posztot, így a televíziónak és a rádiónak is várhatóan lesz egy-egy elnöke és egy-egy vezérigazgatója. Az erre vonatkozó törvénytervezet elfogadása még folyamatban van, ezért döntöttek úgy, hogy ideiglenes vezetőket neveznek ki, amíg sikerül elfogadtatni a jogszabály-módosítást.

A parlament két házának kulturális szakbizottságai javaslata értelmében a törvényhozói testület a televízió megbízott elnök-vezérigazgatójává a liberálisok által jelölt Ramona Săseanut nevezte ki, aki eddig a craiovai területi stúdió újságírója volt. A rádió megbízott elnök-vezérigazgatói tisztségét az USR-PLUS által javasolt Liviu Popescu tölti be, aki korábban a BBC-nél, a román közszolgálati televíziónál és más román kereskedelmi televízióknál dolgozott, az elmúlt években pedig a saját kommunikációs tanácsadói cégét vezette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Tűz ütött ki az egyik kudzsiri fegyvergyárban, a tűzoltók bevetése hét órán át tartott

Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.

Tűz ütött ki az egyik kudzsiri fegyvergyárban, a tűzoltók bevetése hét órán át tartott
2025. augusztus 01., péntek

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke

Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke
2025. augusztus 01., péntek

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért

A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

2025. augusztus 01., péntek

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak

Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak
2025. augusztus 01., péntek

Nyugdíjazás futószalagon: több mint hetven bíró és ügyész kérelmét írta alá az elnök

Nicușor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina Alina Corbu is. A tömeges nyugdíjba vonulás felboríthatja az igazságszolgáltatási rendszert.

Nyugdíjazás futószalagon: több mint hetven bíró és ügyész kérelmét írta alá az elnök
2025. augusztus 01., péntek

Harmadik napja tüntetnek, az oktatási miniszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek

A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.

Harmadik napja tüntetnek, az oktatási miniszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek
2025. augusztus 01., péntek

Újra beszólt a kormánynak Sorin Grindeanu: nem imázsakciókra van szükség

A kormánynak nagyobb összegeket kell kiutalnia a Suceava és Neamț megyei árvízkárosultaknak a házak, utak, hidak újjáépítésére – jelentette ki pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.

Újra beszólt a kormánynak Sorin Grindeanu: nem imázsakciókra van szükség
2025. augusztus 01., péntek

Az orosz zászlót is kitűzték a helyi kisebbségek elismerése jeleként egy romániai városban, de szúrja a külügy szemét

A bukaresti külügyminisztérium közbelépett, miután kiderült: Tulcea városában egy, a helyi etnikai közösségek előtti tisztelgést is magában foglaló idegenforgalmi projekt részeként más országok nemzeti jelképei mellett az orosz zászlót is kitűzték.

Az orosz zászlót is kitűzték a helyi kisebbségek elismerése jeleként egy romániai városban, de szúrja a külügy szemét
2025. augusztus 01., péntek

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával

Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával