Gheorghiță: elsősorban a nem védettek körében tarol a koronavírus-járvány

Gheorghiță: elsősorban a nem védettek körében tarol a koronavírus-járvány

Az oltási kampány koordinátora szerint a vakcina 90 százalékos védelmet biztosít

Fotó: Haáz Vince

A beoltatlanok adják az új koronavírus-fertőzöttek elsöprő többségét – jelentette ki kedden Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora. Mint elmondta, a fertőzöttek 81 és fél százaléka tartozik azok közé, akik nem kaptak semmilyen oltást.

Balogh Levente

2021. augusztus 10., 16:552021. augusztus 10., 16:55

Romániában az utóbbi hetekben lassan, de biztosan nő a koronavírus-fertőzöttek száma, a július utolsó két hetére vonatkozó adatok szerint pedig a megfertőződöttek 81,5 százaléka olyan személy, aki nem kapta meg a vírus elleni oltást – jelentette be kedden Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora.

Hozzátette, az elhunytak 92,6 százaléka oltatlan.

Mint elmondta, eddig 313 esetben mutatták ki bizonyosan, hogy a fertőzött a vírus indiai eredetű delta variánsát kapta el, és 19 elhunyt szervezetében mutatták ki a kórokozó indiai variánsát.

A katonaorvos azt is közölte, hogy a fertőzöttek között nő a 40 éven aluliak száma.

Azt is elmondta, hogy a 12 évnél idősebb lakosság körében a beoltottak aránya 30 százalék körüli. Több mint 5,7 millió ember kapott már legalább egy oltást, közülük 97 százalék már mindkét dózist megkapta.

Ugyanakkor a lakosság védettsége 50 százalék körüli, ugyanis a beoltottakhoz hozzáadódnak azok, akik a fertőzésen átesve tettek szert antitestekre.

Hozzátette ugyanakkor: mindez azt is jelenti, hogy a lakosság másik fele még semmilyen védettséget nem élvez, ezt pedig csakis az oltásokkal lehet elérni, azok ugyanis jó 90 százalékos arányban védenek a fertőzés súlyos, kórházi kezelést igénylő formájától.

Az is kiderült, hogy vidéken továbbra is nehezen halad az oltási kampány: az összes, teljes oltással beoltott személy közül csupán 1,1 millió él vidéken. Mindazonáltal az ország községeinek 95 százalékában elkezdték az oltási akciót.

Cîţu: az oltás az egyetlen megoldás

Szintén kedden Florin Cîţu miniszterelnök arra a kérdésre, számítani lehet-e arra, hogy a kormány a francia és olasz példa nyomán oltási igazolványhoz köti bizonyos intézmények látogatását, kitérő választ adott: azt mondta, az oltás jelenti a koronavírus-járvány elleni egyetlen megoldást.

Idézet
„A stratégiánk egyszerű. Mindannyiunknak fel kell venni az oltást. Egyetlen más intézkedés sem véd meg a pandémiától”

– hangoztatta a kormányfő. Azt is kijelentette, álláspontja szerint semmi sem indokolja, hogy Romániát is utolérje a koronavírus-járvány negyedik hulláma, mivel elegendő mennyiségű oltás áll rendelkezésre, ezért az embereknek csak annyit kell tenniük, hogy beadatják.

Parlamenthez láncolná magát az AUR

Eközben a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beállt az oltási hajlandóság növelését célzó intézkedések elleni uszításba: George Simion, a szélsőséges párt társelnöke hétfőn este közölte, ha Romániában is bevezetik a kötelező zöldigazolványt – vagyis azt, hogy vendéglátó-helyekre, színházba vagy moziba csak oltási igazolással vagy negatív koronavírus-teszttel lehessen bemenni

– a párt politikusai odaláncolják magukat a parlamenthez.

Szerinte ugyanis a Franciaországban és Olaszországban már bevezetett intézkedések diszkriminatívak, ezért mindent megtesznek az ellen, hogy Romániában is bevezessék őket.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 10., szerda

A hegyimentők lehozták a medve által megölt nőt, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indul eljárás

A hegyimentőknek sikerült lehozniuk a hegyről a fiatal nő holttestét, akit kedd délután a Bucsecs-hegységben levő Jepii Mici turistaútvonalon megölt egy medve.

A hegyimentők lehozták a medve által megölt nőt, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indul eljárás
2024. július 09., kedd

Elragadott és megölt a medve egy fiatal turistát a Bucsecs-hegységben; kilőtték a ragadozót

Medvetámadás áldozatává vált egy fiatal nő kedden délután Prahova megyében, a Jepii Mici túraútvonalon; a hegyimentők nem tudják megközelíteni a holttestet a ragadozótól.

Elragadott és megölt a medve egy fiatal turistát a Bucsecs-hegységben; kilőtték a ragadozót
2024. július 09., kedd

A TAROM külön e-mail címet hozott létre a hétfői járattörlések miatt járó kártérítések igénylésére

Külön e-mail címet hozott létre a TAROM légitársaság a hétfői járattörlések miatt esedékes kártérítések igénylésére.

A TAROM külön e-mail címet hozott létre a hétfői járattörlések miatt járó kártérítések igénylésére
2024. július 09., kedd

Hét hónapos csecsemő is van a kanyaró legújabb halálos áldozatai között

Az elmúlt héten 503 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Hét hónapos csecsemő is van a kanyaró legújabb halálos áldozatai között
2024. július 09., kedd

FRISSÍTVE - Közzétették a képességfelmérő óvások utáni eredményét, 0,1 százalékkal nőtt a sikeresen vizsgázók aránya

Közzétették kedden az országos képességfelmérő vizsga óvások utáni végleges eredményeit.

FRISSÍTVE - Közzétették a képességfelmérő óvások utáni eredményét, 0,1 százalékkal nőtt a sikeresen vizsgázók aránya
2024. július 09., kedd

A romániai polgárok közel fele sem bal-, sem jobboldalinak nem tartja magát, sokan azt sem tudják, mi a bal- és a jobboldal

A romániai polgárok nagy része nem sorolja be magát ideológiailag egyik oldalra sem – derül ki a legfrissebb felmérésből.

A romániai polgárok közel fele sem bal-, sem jobboldalinak nem tartja magát, sokan azt sem tudják, mi a bal- és a jobboldal
2024. július 09., kedd

Vitatott drogtesztek miatt ugró jogosítványok: módosításra készül a kormány

Ha a pozitív eredményt produkáló drogteszt elvégzésétől számított 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét, a sofőr visszakapja a bevont jogosítványát – ígéri Bogdan Despescu belügyi államtitkár.

Vitatott drogtesztek miatt ugró jogosítványok: módosításra készül a kormány
2024. július 09., kedd

Új lakói lettek a marosvásárhelyi Plaza M-nek: JYSK és Fressnapf-bolt is várja a vásárlókat

Két nagy nemzetközi kiskereskedelmi lánc, a JYSK és a Fressnapf megérkezett a marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontjába – jelentette be a budapesti székhelyű, páneurópai ingatlanbefektető vállalat, az Indotek Group.

Új lakói lettek a marosvásárhelyi Plaza M-nek: JYSK és Fressnapf-bolt is várja a vásárlókat
2024. július 08., hétfő

Dicsekszik a PSD: szerintük Craiova, Buzău és Brăila is lekörözi Nagyváradot és Kolozsvárt

Craiova, Buzău, Brăila vagy Târgovişte lakosságarányosan felülmúlja Nagyváradot, Kolozsvárt vagy Konstancát a támogatható pályázatok összértéke tekintetében – derül ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn közzétett elemzéséből.

Dicsekszik a PSD: szerintük Craiova, Buzău és Brăila is lekörözi Nagyváradot és Kolozsvárt
2024. július 08., hétfő

Bár a többség szerint még mindig rossz irányba halad az ország, egyre nő az optimisták aránya

Bár a romániai polgárok többsége szerint az ország még mindig rossz irányba tart, egyre nő azok aránya, akik szerint a dolgok jó irányba haladnak – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.

Bár a többség szerint még mindig rossz irányba halad az ország, egyre nő az optimisták aránya