Felszámolná a „rémségek otthonaiként” működő intézményeket a munkaügyi tárca új vezetője

Simona Bucura-Oprescu vette át a munkaügyi minisztérium irányítását •  Fotó: Presidency.ro

Simona Bucura-Oprescu vette át a munkaügyi minisztérium irányítását

Fotó: Presidency.ro

A „rémségek otthonaiban” feltárt helyzet rendezését, valamint az időseket, gyermekeket és fogyatékkal élőket ellátó központok engedélyezését szabályozó törvények módosítását sorolta legsürgősebb tennivalói közé az új román munkaügyi miniszter.

Krónika

2023. július 19., 19:432023. július 19., 19:43

2023. július 19., 19:512023. július 19., 19:51

Simona Bucura-Oprescu szerdán tette le a hivatali esküt a Cotroceni-palotában. Ezt követően közösségi oldalán posztolt bejegyzésben azt írta, közéleti tevékenységét eddig is a kemény munka és a jóhiszeműség határozta meg, és miniszterként is ez fogja jellemezni. „A rendelkezésemre álló minden erőforrást és minden tudásomat fel fogom használni, hogy a minisztériumi csapattal közösen elérjük azokat az eredményeket, amelyeket elvár tőlünk a társadalom” – fogalmazott az új tárcavezető.

Közölte, egyik legsürgősebb teendőjének a „rémségek otthonaiban” feltárt helyzet rendezését, valamint az időseket, gyermekeket és fogyatékkal élőket ellátó központok engedélyezési eljárását szabályozó törvények módosítását tekinti.

Simona Bucura-Oprescu tervei között szerepel az ellenőrzési hatáskörrel rendelkező intézmények átszervezése, meglátása szerint „kevesebb, de erősebb és hatékonyabb” szervekre van szükség.

A tárcavezető rámutatott, minden erőforrást mozgósítani fognak az új nyugdíjtörvény véglegesítése, illetve a különnyugdíjakat szabályozó törvény helyzetének tisztázása érdekében, ha az alkotmánybíróság döntése ezt indokolttá teszi. Emellett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetét is véglegesíteni kell – sorolta a teendőket a miniszter.

Simona Bucura-Oprescu rámutatott továbbá, miniszteri megbízatása alatt „jóhiszeműségen, kölcsönösségen és hatékonyságon alapuló, nyílt és őszinte párbeszédet” kíván folytatni a vállalkozói szférával. Paradigmaváltást lát szükségesnek az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség tekintetében is, úgy véli ugyanis, hogy az intézménynek „polgárközpontúbbá” kell válnia, aktívabbnak kell lennie, mert csak így lehet elejét venni a fiatalok elvándorlásának.

Az egész országot megrázó botrány két héttel ezelőtt robbant ki, amikor egy rendőrségi akció során több mint száz idős bentlakót mentettek ki Voluntari három idősotthonából, ahol bántalmazták, éheztették és ingyenmunkára kényszerítették őket. Időközben több olyan, alapítványok, magánvállalkozások által működtetett bentlakásos szociális intézményről kiderült, hogy hasznot húztak az önellátásra képtelen, hozzátartozók nélkül maradt idős emberek nyomorából. Az idősotthonokban történt, közfelháborodást keltő visszaélések miatt távozott tisztségéből Marius Budăi munkaügyi és társadalmi szolidaritási, valamint Gabriela Firea családokért, ifjúságért és esélyegyelőségért felelős miniszter.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Lemondott Marius Budăi munkaügyi miniszter az idősotthonokban tapasztalt visszaélések miatt
FRISSÍTVE - Lemondott Marius Budăi munkaügyi miniszter az idősotthonokban tapasztalt visszaélések miatt

Lemondott tisztségéről Marius Budăi munkaügyi miniszter az ország több idősotthonában kitört botrányok miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint
2025. július 11., péntek

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek

A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek
2025. július 11., péntek

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak