Az egy évvel korábbi adatokhoz képest lényegesen több ügyet vizsgált a szervezett bűnözés elleni ügyészség 2016-ban.
2017. február 16., 17:252017. február 16., 17:25
A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) 2016-ban összesen 4,2 milliárd lej értékben döntött a gyanúsítottak vagyonának zárolásáról – derül ki az intézmény által csütörtökön nyilvánosságra hozott mérlegből. A DIICOT csütörtökön Klaus Johannis államfő jelenlétében ismertette tavalyi mérlegét. A jelentés szerint a 2016 során vizsgált ügyekben összesen 441 422 564 lej és 37 116 224 euró összegű károkozás történt. Ez az összeg 2015-ben 651 667 427 lej és 27 696 393 euró volt. Mint kiderült, az egy évvel korábbi adathoz képest 38 százalékkal nőtt a kábítószer-csempészettel kapcsolatos ügyek száma, és az ügyészség több mint 5000 kilogrammnyi kábítószert foglalt le.
A jelentés rámutat: a tavalyi év során a DIICOT ügyészei 13 168 ügyet vizsgáltak, ez 12,53 százalékkal több, mint 2015-ben. Összesen 1 485 esetben emeltek vádat, ami 28,46 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezekben az ügyekben összesen 3 866 személyt állítottak bíróság elé. Mindez nem jelenti azt, hogy minden ügynek sikerült a végére járni: összesen 12 489 dosszié maradt megoldatlanul a tavalyi év végére, ami 20,98 százalékkal több, mint 2015-ben.
A 2016-os évben összesen 15 279 személy ellen vizsgálódott az ügyészség, ami a 2015-ös 17 291-hez képest 11,64 százalékos csökkenés. Azon ügyek száma, amelyek vádemeléssel vagy vádalkuval végződtek, 28,46 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Egy ügyészre átlagosan 105,15 ügy jutott az egy évvel korábbi 86,03-mal szemben. Az év során 34, a DIICOT által vizsgált ügyben született felmentő ítélet összesen 69 személy esetében, ez 10,52 százalékos csökkenés.
Klaus Johannis államfő a DIICOT székhelyén arról beszélt: a kormány Btk.-módosításra irányuló törekvései nem csupán a korrupcióellenes küzdelem intenzitásának csökkenését eredményezték volna, hanem a szervezett bűnözés elleni ügyészség tevékenységére is negatívan hatottak volna ki. Az államfő alapvető fontosságúnak nevezte az ügyészség tevékenységét, rámutatva: egy állam gazdasága nem lehet erős, ha a szervezett bűnözés virágzik. Johannis szerint Románia útelágazáshoz ért, és el kell dönteni, hogy a demokrácia vagy a korrupció útján megy tovább.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
szóljon hozzá!