Fotó: Gov.ro
A koalíciós pártok vezetői eldöntötték, hogy 10 százalékkal csökkentik a minisztériumok kiadásait és létszámstopot vezetnek be a közszférában – jelentette be hétfőn a román miniszterelnök.
2023. május 08., 17:402023. május 08., 17:40
2023. május 08., 20:392023. május 08., 20:39
Nicolae Ciucă Facebook-bejegyzésében közölte: lezárták a koalícióban a takarékossági intézkedésekről szóló egyeztetéseket, és az a döntés született, hogy 10 százalékkal csökkentik a minisztériumok dologi kiadásait, leállítják a gépkocsik, bútorok beszerzését és lemondanak más, nem alapvető fontosságú kiadásokról. „Létszámstopot rendelünk el a közszférában, természetesen szem előtt tartva, hogy az egészségügyben és a tanügyben továbbra is szükség van munkaerőre” – fogalmazott a kormányfő.
Azok az utóbbi hetekben sokat vitatott elképzelések, amelyek szerint az állami fizetés és nyugdíj halmozásának betiltásával, vagy az ötezer eurót meghaladó állami jövedelmekre kivetendő különadóval kellene lefaragni a költségvetési hiányt, nem jelentek meg a hétfői koalíció egyezségről szóló pártelnöki bejelentésekben. Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ugyancsak közösségi oldalán posztolt bejegyzésében mégis arról írt, hogy az intézkedéscsomag 5 milliárd lejes megtakarítást fog eredményezni az állami kiadásoknál.
A koalíció döntött a rövid ellátási lánc bevezetéséről is, amelynek Nicolae Ciucă szerint számos hozadéka lesz gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi téren és az emberek egészsége szempontjából is. A kormányfő magyarázata szerint az intézkedés lényege, hogy a gazdasági tevékenység a termelési terület közvetlen közelében zajlik, és a termelő a lehető legkisebb számú közvetítőn keresztül értékesíthet a fogyasztónak.
„Ugyanakkor a közétkeztetési tevékenységet folytató közintézmények (iskolai étkezdék, katonai egységek, kórházi étkezdék stb.) a környékükről fogják beszerezni az élelmiszert, jól meghatározott szabályok szerint” – írta Nicolae Ciucă.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti kormánykoalíció áprilisban úgy döntött, hogy mintegy 20 milliárd lejes „karcsúsítást” hajt végre a konszolidált általános költségvetésen. Adrian Câciu pénzügyminiszter azzal indokolta az intézkedést, hogy az első negyedévi költségvetési bevételek 4,7 milliárd lejjel maradnak el a tervezettől, mert egyes adókat – például a profitadót – csak az első félév vége felé fognak befizetni. Bár a megszorítások terén szóba került a bérlefaragás és a létszámcsökkentés is a közszférában, Nicolae Ciucă kormányfő többször hangsúlyozta, az intézkedések nem hatnak ki sem a bérkeretre, sem a beruházásokra, és ígéretet tett arra, hogy új adókat és/vagy illetékeket sem terveznek kivetni.
A rendőrség politikai célokra való felhasználásával és a pártja ellehetetlenítésére tett kísérlettel vádolja a kormányt George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Legalább tizenöt személy megsérült a bukaresti Basarab pályaudvaron pénteken kora este, amikor egy tolató mozdony belerohant egy személyvonat vagonjaiba. Több ember kórházba került.
Romániában egy hét alatt csaknem duplájára emelkedett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, ami a szakemberek szerint az omikron vírustörzs egy új alváltozatának megjelenésével áll összefüggésben.
A kormány azonnali és középtávú intézkedéseket tartalmazó tervet készít a polgárok és a gazdaság számára szükséges villamosenergia minden körülmények között történő biztosítására – jelentette be a kormányfő az energiaparancsnokság pénteki ülése után.
Fokozott légköri labilitásra vonatkozó elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország tíz megyéjére.
A brăilai törvényszéki ügyészség szerint erőszakos halált halt az a nő, akinek holttestére július 16-án este bukkantak rá a város egyik fogorvosi rendelőjében.
A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta mintegy 7 millió lej átutalását a művelődési minisztériumnak különböző kulturális programok finanszírozására – jelentette be Mihai Constantin.
A román kormány folytatná a Bukarest-Duna-csatorna építését, december végéig aktualiztálják a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
Bejelentette Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején annak a kampánynak az elindítását, amellyel a cél az amerikai vízummentességi program (Visa Waiver) követelményeinek a teljesítése.
Augusztusban újabb 250 lejt töltenek fel az alapélelmiszerek és meleg étel vásárlására fordítható szociális kártyákra – közölte a csütörtöki kormányülés elején a miniszterelnök.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)