Enyhítettek az önkormányzati vezetők aláírásának „súlyán”

A szenátus plénuma elfogadta a helyi közigazgatásról szóló 2001/215-ös törvény módosítását, amelynek értelmében a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és helyetteseik aláírásukkal az okiratok valódiságát tanúsítják, míg a szakszemélyzet aláírása a törvényességet szavatolja.

Hírösszefoglaló

2017. május 15., 22:552017. május 15., 22:55

2017. május 15., 22:572017. május 15., 22:57

„Ezzel megszüntetjük az »aláír, mint a polgármester« jelenséget. Ezzel a módosítással elértük azt, hogy a polgármester aláírása az okirat valódiságát és nem a törvényességét tanúsítja” – magyarázta a plénumban Ioan Deneş szociáldemokrata szenátor, a közigazgatási bizottság titkára.

Az elfogadott módosítások szerint ha a szakszemélyzet elutasítja egy okirat aláírását, akkor ezt meg kell indokolnia egy erre a célra nyitott regiszterben. A bizottsági titkár szerint

ezzel megnő a szakapparátus minden tagjának felelőssége.

A szenátus szakbizottságainak döntése értelmében „egy közigazgatási határozat elfogadásának szükségességéről és időszerűségéről kizárólag a döntéshozó, illetve a végrehajtó testület határoz, és ezt semmilyen más intézmény nem ellenőrizheti”.

A liberálisok által benyújtott törvénymódosítást a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjain kívül minden más párt támogatta.

Idézet
Minden tisztviselő felelős minden olyan okiratért, amit aláírt. Azonban azt gondoljuk, hogy a polgármesternek is felelnie kell.

Ebben a tervezetben az a veszélyes, hogy mentesítheti a polgármestereket a felelősség alól azon dokumentumok esetében, amelyeket ellenjegyeznek. Kérjük a tervezet elutasítását” – fogalmazott Florina Presadă, az USR szenátora. A szenátus döntő házként, 97 támogató és 8 ellenszavazattal fogadta el a módosítást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást