FRISSÍTÉS – Elvetette a román parlament szakbizottsága a gyulafehérvári ígéretek törvényerőre emelését

FRISSÍTÉS – Elvetette a román parlament szakbizottsága a gyulafehérvári ígéretek törvényerőre emelését

Az RMDSZ törvénytervezete a Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekkel szembesíti a román politikai osztályt

Elutasította kedden a bukaresti képviselőház jogi, valamint közigazgatási bizottsága az RMDSZ kezdeményezését, amellyel törvényerőre emelné a máig meg nem valósult gyulafehérvári ígéreteket. Az előterjesztést mindössze hárman támogatták.

Rostás Szabolcs

2019. március 19., 13:312019. március 19., 13:31

2019. március 19., 14:212019. március 19., 14:21

Az alsóház szakbizottságai által tárgyalt törvénytervezetet tavaly decemberben, az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés száz éves évfordulóján iktatta a parlamentben a szövetség. Előterjesztésével az RMDSZ az érvényes román jogrend részévé tenné a Gyulafehérvári nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részét.

Ambrus Izabella RMDSZ-es parlamenti képviselő a Krónikának elmondta, a két szakbizottság ülésén érdemben nem alakult ki vita a kezdeményezésről, és a szövetség közigazgatási kódexének tavalyi megvitatásával ellentétben magyarellenes megnyilvánulások sem voltak. Az alsóház jogi bizottságának tagja közölte, a nem magyar kisebbségi képviselők kifejtették ugyan, hogy egyetértenek a Gyulafehérvári nyilatkozat tartalmával, és hogy tartózkodni fognak a szavazáskor, később mégis leszavazták a javaslatot. Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát (USR) törvényhozói elismerték, hogy „gondok vannak” a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén, ám szerintük ezt nem az RMDSZ által javasolt formában kell orvosolni. Ambrus Izabella kérdésünkre úgy vélekedett, az érdemi vita hiánya és a borítékolható elutasítás várható a képviselőház plénumában is.

Az RMDSZ harminc törvényhozója által jegyzett törvénytervezetbe belefoglalták az 1918-ban elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozat harmadik pontjának első alpontját, amely a következőképpen szól: „teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.”

Ezt a román politikusok és a bukaresti média többsége már az előterjesztéskor úgy értelmezte, hogy autonómiát követel az erdélyi, ezen belül pedig a székelyföldi magyarság számára.

A törvénytervezet többek között azt kéri a román államtól, biztosítson lakosságarányos képviseletet a választott intézményekben, helyi, megyei, országos és európai szinten egyaránt. Szerepel a javaslatok között a nemzeti kisebbségek arányainak megfelelő képviselet biztosítása a bíróságokon és törvényszékeken, a kisebbségek számarányának megfelelő számú munkahely elkülönítése a kormányzati és dekoncentrált intézmények vezető testületeiben, valamint a különböző szaktárcák testületeiben.

Szorgalmazza az RMDSZ a kisebbségi oktatás és a kulturális élet önigazgatásának szabályozását a kisebbségek statútumában, a fejlesztési régiók létrehozásának, valamint különleges státusú autonómiák megteremtésének lehetőségét azokban a történelmi régiókban, amelyekben nagy számú kisebbségi közösség él, a megyei tanácsok döntése nyomán.

A Mediafax hírügynökség tudósítása szerint a jogi, valamint a közigazgatási bizottság keddi együttes ülésén szinte elsöprő többséggel fogadták el a testület tagjai az előterjesztést elutasító jelentést. A bizottság tagjai közül 35-en támogatták az elutasító határozatot, míg hárman szavaztak mellette. A döntést az RMDSZ úgy kommentálta: ismét bebizonyosodott, hogy amikor a gyulafehérvári nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó pontjainak betartásától van szó, a román politikai pártok félreteszik ideológiai nézetkülönbségeiket, összezárnak és egységesen lépnek fel a magyarok ellen.  „A román politikum nem tartja be elődei száz évvel ezelőtt vállalt ígéretét, holott a demokrácia alappillére a jogállamiság, a román demokrácia pedig csakis akkor lehet teljes, ha közjogi szempontból is érvényesek és alkalmazásukban is háborítatlanok a modern román állam jogalapját jelentő 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen megfogalmazottak” – szerepel az RMDSZ-nek a javaslat leszavazása kapcsán kibocsátott közleményében. A szövetség szerint ismét bebizonyosodott, hogy Románia nem mintaország, mint ahogyan azt számos külföldi fórumon hangoztatják az ország képviselői.

A törvénytervezet a képviselőház plénuma elé kerül, majd döntéshozó kamaraként a szenátus mondja ki a végső szót a javaslatról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is

Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában.

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is
2024. április 06., szombat

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket

A Román Rendőrség pénteken négy olyan személyt hozott vissza az országba, akik ellen büntetés-végrehajtási vagy előzetes letartóztatási parancsot adtak ki Romániában.

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket
2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak
2024. április 05., péntek

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy gondjaira és felügyeletére bízott 11 éves kiskorút – közölte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit
2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában
2024. április 05., péntek

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet

Felborult vízi eszközre bukkantak a román tengeri életmentő ügynökség munkatársai a román partok közelében, ami a bukaresti védelmi minisztérium szerint tengeri drónnak tűnik.

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet
2024. április 05., péntek

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”

A biztonságpolitika válságkezelésre váltott, Bukarest növekvő háborús veszélyt lát keletről, és egyben erőt akar kivetíteni a térségbe, Moldova, Magyarország és Szerbia felé is – ezzel indokolta Barabás T. János a román védelmi törvény módosításait.

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”
2024. április 04., csütörtök

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely szerint pénzt utalnak ki a környezetvédelmi alapból az iskolai zöldhét tevékenységeinek finanszírozására.

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit