Óvodába 3 és 6 év közötti gyerekeket vesznek fel
Fotó: Bálint Eszter
A tanügyminisztérium közzétette pénteken a bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemtervét és az erre vonatkozó szabályokat a következő tanévre.
2025. március 21., 15:422025. március 21., 15:42
Az Agerpres hírügynökség által ismertetett tájékoztatás szerint az óvodába, bölcsődébe jelentkező gyerekek felvételekor
A tanfelügyelőségek zöld telefonvonalakat indítanak, amelyeken a szülők tájékozódhatnak majd a bölcsődébe és óvodába iratkozás részleteiről.
A tanügyminisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint május 19-e és 23-a között zajlik a már óvodás gyerekek újraíratása.
A beiratkozásnál három opciót kell megjelölni, a gyerekek elosztása a helyek számától függ. Május 26-a és 30-a között történik a kérések benyújtása, június 2–4. között az első opciók alapján történő elosztás, június 6-10. között a másodikként, június 11-én és 12-én pedig a harmadikként megjelölt opciók alapján történő leosztás.
A második szakaszban június 16–20. között kell benyújtani a kéréseket, majd június 24–26. között az elsőként, június 30. és július 2. között a másodikként, majd július 3-án és 4-én a harmadikként megjelölt opció alapján történik a helyek betöltése.
Ezekre augusztus 18–28. között lehet majd jelentkezni azoknak, akiket az első két szakaszban sehova nem soroltak be. Ennek eredményeit augusztus 29-én teszik közzé.
Az év első három hónapjában lefolytatott több mint 400 akció nyomán összesen 173 személyből álló 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.
Szombaton kezdődik és május 3-án reggel 7 óráig tart az időközi helyhatósági választások kampánya.
Megbánta Crin Antonescu, hogy azt mondta: a kínai gyakorlatot alkalmazva stadionokban lövetné főbe a drogdílereket.
Labilis légkörre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdélyre, a Bánságra, a Partiumra – beleérvte Máramaros megyét is – , Olténiára, Munténia nyugati részére és a hegyvidéki területekre.
Bár nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását, a drogdílereket stadionban lövetné agyon, ha ez lehetséges volna – jelentette ki Crin Antonescu.
Megbocsát Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt azon vezetőinek, akik múlt héten arról döntöttek: helyette a függetlenként induló bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson.
Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.
Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.
Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.
Cáfolja az Országos Vízügyi Igazgatóság (ANAR) Victor Ponta független álalmfőjelölt állítását, hogy a 2014-es árvíz idején az ő utasítására nyitották meg a Vaskapu erőmű gátját, hogy a Duna vize Belgrád helyett romániai területeket árasszon el.
szóljon hozzá!