2010. november 05., 11:302010. november 05., 11:30
Păunescu 1943 július 20-án született a jelenleg a Moldova Köztársasághoz tartozó Copăceni településen, Dolj megyében nőtt fel, Craiován és Bukarestben végezte tanulmányait.
Költőként létrehozta a Flacăra Kört, amelynek zenés verses műsorával az országot járta, és amelynek előadásai eseményszámba mentek a román fiatalság körében az 1970-es és 1980-as években. A Ceauşescu-rezsim 1985-ben betiltotta a Flacăra működését és Păunescut is leváltották a Flacăra című lap éléről. Ennek ellenére a költőnek több, Ceauşescut dicsérő verse is megjelent, emiatt sokan bírálták, különösen 1989 után. Păunescu a Román Írószövetség KISZ-titkára volt, és tagja a Román Kommunista Pártnak.
A forradalom idején a tömeg majdnem meglincselte a Román Televíziónál, ahol az új hatalom iránti támogatását igyekezett bizonyítani. Ezt követően két évig visszavonult a nyilvánosságtól, majd televíziókban tűnt fel műsorrendezőként, lapokat alapított, publicistaként is dolgozott. Több mint ötven publicisztika- és verseskötet szerzője.
1992-ben a kommunista Szocialista Munkapárt tagja, majd alelnöke lett. Ugyanebben az évben szenátori mandátumot nyert, 2000-ben pedig a jelenlegi PSD elődje, a PDSR listáin jutott a parlamentbe, ahol a szenátus kulturális bizottságának elnöke lett. Politikai tevékenységét végigkísérték heves nacionalista, kisebbség-, ezen belül pedig magyarellenes megnyilvánulásai.
Július végi rendkívüli ülésszakán fogadja el a bukaresti parlament a deficitcsökkentő intézkedéseket politikai források szerint.
Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.
Közzétette pénteken az oktatási minisztérium az érettségi vizsga eredményeit.
A tanév rendjének megfelelően a pénteki tanórák után elkezdődik a nyári vakáció.
Technokrata miniszterelnök jelölésével oldhatja fel a kormányalakítási patthelyzetet Nicușor Dan államfő – legalábbis egyes értesülések szerint.
A várakozásokkal ellentétben senkit nem bízott meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal csütörtökön folytatott konzultációkat követően.
Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.
Továbbra is súlyos problémát jelent a gyermekszegénység Romániában: az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2024-ben a 16 év alatti gyermekek közel harmada élt anyagi nélkülözésben.
A betétdíjas rendszer (SGR) elindítása óta idén áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániaiak – derül ki a rendszert működtető RetuRO és az Ecoteca Egyesület közös felméréséből.