Nem oldja meg maradéktalanul a helyzetet az a népszavazás, amelyet abban a témában írnak majd ki, hogy az alkotmányban rögzítsék: család csak egy férfi és egy nő házassága nyomán jöhet létre, mivel vannak alternatív nemi irányultságú személyek, márpedig számukra is megoldást kell találni – jelentette ki Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
2017. március 08., 18:062017. március 08., 18:06
A politikus kedden este az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, realistának kell lenni, mivel élnek más szexuális orientációjú polgárok is az országban. „Nem fordíthatjuk el a fejünket, és nem mondhatjuk azt, hogy nincsenek. Más kérdés, hogy sokan vagy kevesen, de ebben a témában is tárgyalásokat kell kezdeni, hogy megtaláljuk a jó megoldást, amely révén egyrészt ez a természetes kezdeményezés (a népszavazás – szerk. megj.) is célt ér, másrészt viszont sikerül megoldást találni ezen kategória számára is. Nem egyszerű, de ha végigvisszük a referendumot, és érvényes is lesz, még mindig nem oldjuk meg az egész problémát” – fejtette ki Dragnea.
Hozzátette, a népszavazást ki kell írni, mivel nem lehet figyelmen kívül hagyni annak a hárommillió embernek a véleményét, aki aláírásával támogatta az alkotmánymódosítási kezdeményezést. A képviselőház jogi bizottsága kedden kedvezően véleményezte az alkotmánymódosító népszavazásra vonatkozó, Koalíció a családért nevű, egyházakhoz kapcsolódó szervezet által útjára indított polgári kezdeményezést. Ezt követően a képviselők kétharmados többségének támogatása szükséges a referendum kiírásához. Hasonló a helyzet a szenátusban is.
Huszonhárom település 98 iskolájában és óvodájában szünetel hétfőtől átmenetileg az oktatás Galac megyében a szélsőséges időjárás miatt – tájékoztatott vasárnap este az oktatási minisztérium.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságának evakuálásáról döntöttek vasárnap a hatóságok a belügyminisztériumban tartott tanácskozáson. A környezetvédelmi miniszter szerint újra elönti a víz azokat a gazdaságokat, amelyeket legutóbb is elárasztott.
A megyei vészhelyzeti bizottság vasárnap elrendelte a Galac megye árvízveszélyes területein élő lakosság evakuálását. Az evakuálás 23 települést érint.
Tizennyolc iraki és szíriai állampolgár próbált meg egy haszongépjármű rakterében elrejtőzve bejutni Magyarországra a tornyai határátkelőn – számolt be vasárnap a határrendészet.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU) vasárnap bejelentette, hogy az árvízvédelem nyomon követése és a gyors fellépés érdekében aktiválta a beavatkozásokat irányító országos központot (CNCCI).
Az elmúlt 24 órában 39 riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 47 személynek nyújtott segítséget – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Ezekben a napokban Galac és Vaslui megye az árvízveszélynek leginkább kitett területek az országban – jelentette ki szombaton, a környezetvédelmi minisztérium vészhelyzeti bizottságának rendkívüli ülésén Mircea Fechet tárcavezető.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői az Európai Bizottsághoz fordultak az új nyugdíjtörvény ügyében.
Elítélte a román külügyminisztérium, hogy Oroszország nyomozást indított három újságíró ellen.
Nem indít hivatalból vizsgálatot Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója plágiumügyében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akadémiájának etikai bizottsága – derült ki pénteken.
szóljon hozzá!