Fotó: Facebook
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjainak háromnegyede úgy döntött, hogy Dan Barnának maradnia kell az alakulat élén. Ezt maga a pártelnök jelentette be szerdán.
2019. november 20., 21:302019. november 20., 21:30
2019. november 20., 21:412019. november 20., 21:41
Dan Barna az USR tagjai között végzett konzultáció eredményéről számolt be sajtótájékoztatóján. A párttagság körében végzett konzultáción konkrétan arra a kérdésre kellett választ adni, hogy Dan Barnának le kell-e mondania az USR elnöki tisztségéről. Barna közölte, hogy a válaszadók úgy döntöttek, folytatnia kell a munkát.
„A konzultáció résztvevőinek 75 százaléka, gyakorlatilag a párt háromnegyede úgy érezte, hogy nem kell lemondanom. Egész pontosan a megkérdezettek 74,47 százaléka nemmel válaszolt a kérdésre, 24 százaléka pedig igennel. Gyakorlatilag 7 189 párttag úgy gondolja, hogy folytatnunk kell” – mondta Barna a sajtótájékoztatón.
„Ez gyakorlatilag olyan eredmény, amelyért köszönetet mondok a kollégáknak. Olyan eredmény, amely arra késztet bennünket és arra kötelez engem, hogy összpontosítsunk a következő politikai célokra. Vasárnap választások lesznek. Arra biztatom a választókat, hogy menjenek el szavazni. Arra kérem támogatóinkat, hogy szavazzanak a jelenlegi elnökre, majd ezt követően visszatérünk a parlamenti logikába, nyomon követjük a kormány tevékenységét, mindent megteszünk, hogy az Orban miniszterelnök által tett ígéret, miszerint a polgármestereket két fordulóban válasszák meg, megvalósuljon” – mondta Dan Barna.
A jobbközép USR elmondta azt is, hogy a helyhatósági választások előtt nem valószínű az alakulat és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) egybeolvadása. Meglátása szerint az USR és a Dacian Cioloș volt technokrata kormányfő vezette pártszövetség (USR-PLUS) megerősödve jött ki a választásokból. Hozzátette: az USR PLUS-nak és a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) közös jelöltet kell állítania a bukaresti főpolgármesteri tisztség elnyeréséhez.
Az USR tagjai péntektől öt napon keresztül online szavaztak arról, hogy Dan Barna továbbra is a párt vezetésében maradjon-e vagy sem. Az USR közleménye szerint a belső konzultáció öt napján 9 665 párttag szavazott. A konzultációra az USR vezetőjének kérésére került sor. A pártelnök azért kért bizalmi szavazást a tagságtól, mert az államelnök-választások első fordulóján nem érte el a várt eredményt, és nem jutott be a második fordulóba.
Az év első három hónapjában lefolytatott több mint 400 akció nyomán összesen 173 személyből álló 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.
Szombaton kezdődik és május 3-án reggel 7 óráig tart az időközi helyhatósági választások kampánya.
Megbánta Crin Antonescu, hogy azt mondta: a kínai gyakorlatot alkalmazva stadionokban lövetné főbe a drogdílereket.
Labilis légkörre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdélyre, a Bánságra, a Partiumra – beleérvte Máramaros megyét is – , Olténiára, Munténia nyugati részére és a hegyvidéki területekre.
Bár nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását, a drogdílereket stadionban lövetné agyon, ha ez lehetséges volna – jelentette ki Crin Antonescu.
Megbocsát Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt azon vezetőinek, akik múlt héten arról döntöttek: helyette a függetlenként induló bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson.
Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.
Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.
Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.
Cáfolja az Országos Vízügyi Igazgatóság (ANAR) Victor Ponta független álalmfőjelölt állítását, hogy a 2014-es árvíz idején az ő utasítására nyitották meg a Vaskapu erőmű gátját, hogy a Duna vize Belgrád helyett romániai területeket árasszon el.
szóljon hozzá!