Fotó: Haáz Vince
Az RMDSZ vezetése és a koalíciós partnerek között még nem folytak tárgyalások a kormányváltásról – jelentette ki szerdán Cseke Attila fejlesztési miniszter annak kapcsán, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői egyaránt a minisztériumok számának csökkentését, ezzel pedig vélhetően az RMDSZ által birtokolt tárcák megcsappanását szorgalmazták.
2023. május 17., 14:182023. május 17., 14:18
2023. május 17., 14:212023. május 17., 14:21
„Mint ismeretes, a PSD és a PNL belső megbeszéléseket folytatott. Mi csak azt tudjuk, amit közöltek. Ma lesz a koalíció és a két politikai párt elnökeinek első találkozója. Ezen megbeszélések alapján szeretnénk kikristályosítani egy kormányzati struktúrát arra az időszakra, ami a kormányváltás után következik. Láttuk a két párt álláspontját.
Emlékeztetnék arra, hogy a rotációnak ezen a részén nem voltunk jelen. Ez a rotáció elvileg nem érinti az RMDSZ által vezetett minisztériumokat, de nyilván az elkövetkező időszakban racionális, kiegyensúlyozott vitát folytatunk majd . Meglátjuk, hogy mi a két párt álláspontja, és ennek megfelelően fogunk dönteni” – nyilatkozta újságíróknak Cseke Attila Jászvásáron.
Mint arról beszámoltunk, a PNL és a PSD között megkötött 2021-es megállapodás szerint a kormány mandátumának félidejében a PNL átadja a PSD-nek a miniszterelnöki tisztséget, ezzel egyidőben pedig több tárca is gazdát cserél.
Ennek nyomán fölmerült a lehetősége, hogy az RMDSZ akár két minisztériumot is elveszíthet a jelenleg birtokolt háromból.
Az ifjúsági és sportminisztériumot ugyanis egyes értesülések szerint összevonnák a PSD-s vezetésű családügyi tárcával, a környezetvédelmi minisztériumra pedig a PNL vetett szemet.
Így az RMDSZ-nek maradna a fejlesztési tárca.
A három párt elnöke szerdán délután egyeztet először a lehetséges módosításokról.
Korábban az RMDSZ részéről Csoma Botond a koalícióból való kilépés lehetőségét is meglebegtette arra az esetre, ha elvennék a környezetvédelmi tárcát. Ugyanakkor egyes bukaresti sajtóorgánumok a kormány szerkezetének módosítására vonatkozó javaslatokat úgy tálalják, hogy azok révén a PSD és a PNL „kitúrná” az RMDSZ-t a koalícióból, amelynek egyébként a magyar szervezet nélkül is megvan a többsége a parlamentben.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
1 hozzászólás