Közel egymillióra nőtt a különböző fogyatékkal élők száma
Fotó: Haáz Vince
Romániában csaknem egymillió fogyatékkal élő embert tartanak számon – jelentette ki Monica Solomie, a fogyatékkal élő személyek országos hatóságának (ANPDPD) igazgatóhelyettese egy keddi szakkonferencián, amelynek központi témája az akadálymentes turizmus volt.
2024. november 12., 15:032024. november 12., 15:03
Elmondása szerint egyre többen vallják magukat fogyatékkal élőnek, jelenleg már közel egymillióra nőtt a számuk Romániában. Ezt figyelembe véve úgy kell alakítani mindennapi tevékenységeink helyszíneit, hogy azok befogadóvá váljanak a fogyatékkal élőkkel szemben is – mondta.
A jogvédő szervezet képviselője arról is tájékoztatott, hogy
Ugyanakkor az ENSZ erre vonatkozó egyezménye értelmében nemcsak az állandó fogyatékkal élők sorolhatók ide, hanem azok is, akiknek átmeneti állapot miatt, rövid időszakra kell sérültként megélniük a mindennapjaikat.
Kolozsváron egyedülálló, akkreditált magyar nyelvű intézményként biztosít szociális szolgáltatást fogyatékkal élő felnőttek számára a Gondviselés Egyesület. A megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő szervezet elnökével, Gergely Katalinnal beszélgettünk.
Monica Solomie az Agerpres hírügynökség szerint közölte, a szociális kifizetési és felügyeleti ügynökség
Nem tartozik közéjük a román állami vasúttársaság, amelynek esetében az Európai Bizottság kivételt tett, amit Románia ki is használt – magyarázta a szakember, hozzátéve, a ANPDPD kérni fogja a szociális felügyelőktől, hogy a vasúti infrastruktúrán is végezzék el az elmaradt ellenőrzéseket.
Pál Károly szovátai vállalkozó közel húsz éve foglalkozik autók mozgássérültek számára történő átalakításával, megannyi embernek adva ezzel „szabadságot”, lehetőséget, hogy teljesebb életet élhessen.
Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
szóljon hozzá!