Fotó: Gov.ro
A közigazgatási reformra szükség van, ezt azonban nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, egy alaposan megvitatott terv alapján kell végrehajtani – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök a romániai helyi önkormányzatok találkozóján.
2023. november 13., 12:562023. november 13., 12:56
Marcel Ciolacu az eseményen mondott beszédében hangsúlyozta, a közigazgatási reformra nagy szükség van, de azt nem lehet 2024-től megvalósítani. Ugyanakkor a reform kiindulópontjául az önkormányzatok javaslatai kell hogy szolgáljanak.
– fogalmazott az Agerpres szerint a kormányfő. Hozzátette, a „matematikai megközelítés” nem megfelelő ebben az esetben, inkább egy jól felépített, alaposan megvitatott tervre van szükség, de „nem kell feltalálni a spanyolviaszt”.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke, Nicolae Ciucă a téma kapcsán elmondta, a helyi közösségek fejlődésének kulcsa az erőforrások egyesítésében és a digitalizációban rejlik. Ugyanakkor rámutatott, a nagyberuházások és a helyi szintű partnerségek vethetik meg az alapját a valós közigazgatási-területi átszervezésnek, amelyről „nem önkényesen kell döntenie a központi vezetésnek”, hanem a helyi hatóságokkal együttműködve, „bölcsen” kell megvalósítani. „Sokan úgy beszélnek a községek összevonásáról, régiók létrehozásáról, megyék megszüntetéséről, hogy nem ismerik a román társadalom történetét és fejlődését vagy a városfejlesztési trendeket” – szögezte le, hangsúlyozva a helyi konzorciumok, metropoliszövezetek fontosságát.
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).
A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
szóljon hozzá!