Ciolacu: kompromisszumra jutott Románia és Ukrajna a kisebbségek ügyében

•  Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu

Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu

Sikerült kompromisszumos megoldást találni Ukrajnával az országban élő románok jogait illetően – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Krónika

2023. október 16., 10:432023. október 16., 10:43

A kormányfő a Prima News-nak nyilatkozva vasárnap este arról beszélt, hogy a részleteket kijevi látogatása során fogja bejelenteni.

„Kompromisszumot kötöttünk a kisebbségekről is (...) Kijevben jelentem majd be Ukrajna miniszterelnökével közösen, mert a kisebbségi jogokat tükörintézkedések révén kell szavatolni. Amilyen intézményekkel és jogokkal rendelkeznek az ukránok Romániában, olyan jogokat akarunk Ukrajnában is. A román kisebbség sok tagja vesz részt az ukrajnai háborúban” – mondta Marcel Ciolacu.

Megerősítette, hogy megállapodás született az ukrán féllel, és jelenleg tervezetek készülnek a szükséges törvénymódosításokról.

Idézet
Tükrözni kell ugyanazokat a jogokat, amelyek Romániában vannak, Ukrajna területén is, ami a kisebbségeket illeti.

Ráadásul a moldáv nyelvnek nem szabadna többé léteznie, mert soha nem is létezett. Ez az Oroszországi Föderáció találmánya, főleg a Besszarábia területén élő románokat illetően, hogy ne románoknak, hanem moldovaiaknak hívják őket” – mondta Ciolacu.

Az Ukrajnában élő románok vallási jogait illetően a miniszterelnök elmondta, hogy erről is folyik a párbeszéd.

„Erről is szó esett, és Olinci államtanácsos (Ciprian Olinici vallásügyi államtitkár) átvette az ügyet. Ő is párbeszédet folytat az ukrán féllel. Ott az egyház elszakadt az orosz patriarchátustól. Ez egy sokkal összetettebb kérdés, de próbáljuk megoldani” – mondta Marcel Ciolacu.

A kormányfő azt is elmondta, hogy

Románia támogatja Ukrajna és a Moldovai Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozását,

és hogy ezzel kapcsolatban tárgyalások folynak, ugyanakkor „jogos kérések is vannak a szomszédos államok részéről”.

Arra a kérdésre, hogy Románia elkötelezte-e magát a Zelenszkij elnök látogatásakor bejelentett stratégiai partnerség mellett, a kormányfő rámutatott, hogy az alkotmány szerint az államfőnek alkotmányos joga a stratégiai partnerségek kezdeményezése és aláírása, és erről tájékoztatást kell adnia.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt is elmondta, hogy a kereskedelmi hajózás a Bisztroje-csatornán jelenleg kizárt, és közölte, hogy

Kijevben tárgyalni fog Zelenszkij elnökkel az ukrán gabona tranzitjáról, ugyanis a jelenlegi, túlságosan a közúti szállításra összpontosító gyakorlat helyett a vasúti és a dunai szállítást is fel akarják futtatni.

Azzal az információval kapcsolatban, hogy Zelenszkij ukrán elnök lemondta a román parlamentben tartott beszédét, Marcel Ciolacu elmondta, az ukrán államfő azt mondta neki, hogy nem is tervezett ilyen beszédet.

Mint arról beszámoltunk, Volodimir Zelenszkij kedden látogatott Bukarestbe. A látogatás során adott egyik interjúban megoldást ígért a kisebbségek helyzete és a moldovai nyelv el nem ismerése kapcsán,

ugyanakkor megjegyezte, hogy ezek jelenleg nem ezek jelentik a fő prioritást számára.

Mint arról beszámoltunk, nemrég Novák Katalin magyar köztársasági elnök kijevi látogatását követően szintén arról tájékoztatott, hogy a kisebbségek kapcsán megállapodtak az ukrán elnökkel abban, hogy érdemi és konkrét lépéseket tesznek a kárpátaljai magyarság érdekében. „Nem szóvirágokra van szükség. A Magyarországon élő ukrán kisebbség tagjai nagyon kiterjedt jogokat élveznek, és ez így van jól” – rögzítette, megjegyezve: az ukrán elnök azt mondta, hogy amit az ukrán kisebbség tagjai megkapnak Magyarországon, azt készek megadni a magyar kisebbség tagjainak is Ukrajnában.

Közös ukrán-román kormányülés

Együttes ülést tart ezen a héten Kijevben a román és az ukrán kormány – jelentette be vasárnap este a Marcel Ciolacu, aki ugyanakkor cáfolta, hogy izraeli látogatásra készül.
A miniszterelnök elmondta, hogy a román-ukrán együttes kormányülésről Denisz Smihallal állapodott meg az ukrán kormányfő bukaresti látogatásakor. Hangsúlyozta, hogy ezen a héten várhatóan a kijevi látogatása lesz az egyetlen külföldi útja.
Kérdésre válaszolva Ciolacu cáfolta azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint kedden találkozni fog Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel Izraelben.

korábban írtuk

Novák Katalin szerint Zelenszkij azt mondta: amit az ukránok megkapnak Magyarországon, azt megkapják a kárpátaljai magyarok is
Novák Katalin szerint Zelenszkij azt mondta: amit az ukránok megkapnak Magyarországon, azt megkapják a kárpátaljai magyarok is

Kijevi látogatása során érdemi lépéseket szorgalmazott az ukrán elnöknél a kárpátaljai magyarság jogait illetően – mondta el Novák Katalin magyar köztársasági elnök egy, az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjúban<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára
2025. július 09., szerda

Franciaország nem adja ki Romániának Pál Fülöp herceget

A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának. A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját jogerősen letöltendő börtönre ítélték korábban Romániában, és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.

Franciaország nem adja ki Romániának Pál Fülöp herceget
2025. július 09., szerda

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen az AUR
2025. július 09., szerda

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
2025. július 09., szerda

Tiszteletlenséggel vádolja Bolojant és a kormányból való kilépést fontolgatja a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.

Tiszteletlenséggel vádolja Bolojant és a kormányból való kilépést fontolgatja a PSD
2025. július 09., szerda

Nőtt a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma a lakososság több mint kétharmada szerint

A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.

Nőtt a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma a lakososság több mint kétharmada szerint
2025. július 09., szerda

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében

Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében
2025. július 09., szerda

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
2025. július 09., szerda

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula

Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula