Fotó: Psd.ro
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy nyilatkozott kedden, hogy a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) zajló kormányalakítási tárgyalások keretében még megállapodásra kell jutniuk a pénzügy, a jövő évi költségvetés és az igazságügy kérdésében.
2021. november 16., 11:232021. november 16., 11:23
2021. november 16., 11:242021. november 16., 11:24
Ciolacu hozzátette, miután megegyeztek a kormányprogram tekintetében, rátérnek a politikai jellegű egyezkedésekre.
„A PSD még nem tett javaslatot miniszterelnök-jelöltre, de szilárd meggyőződésem, hogy meg fogja tenni” – idézi az Agerpres a pártelnököt.
Házi őrizetbe helyezték azt az orvost, aki a gyanú szerint operáció közben egy nő hasüregében hagyott egy kötszerdarabott, ami vérmérgezéshez és a nő halálához vezetett – közölte pénteken a Dâmbovița megyei rendőrség.
Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket – jelentette ki pénteki jászvásári sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.
Több mint hatvan határsértőt fedeztek fel a hatóságok a Vidin–Calafat bolgár–román közúti határátkelőn két, Magyarország felé haladó teherautó rakterében – közölte csütörtökön a román határrendészet.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.
Rosszul lett szerdán Varga Attila, a román alkotmánybíróság tagja, akit sürgősen kórházba szállítottak.
Marcel Ciolacu kormányfő szerdán felszólította a múzeumi alkalmazottakat, hogy ne bojkottálják a Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvényt, hangsúlyozva, hogy a problémáikat párbeszéddel lehet megoldani, nem „zsarolással”, aminek ő nem fog engedni.
Fontos, hogy a magyarságnak erős képviselete legyen a júniusban megválasztandó EP-ben, és a különböző országokból mandátumot szerző magyar képviselők továbbra is együttműködjenek stratégiai kérdésekben – mutatott rá Bóka János.
Oroszország nem meri megtámadni Romániát, akkor sem, ha bosszantja, hogy Bukarest esetleg átad egy Patriot légvédelmi rakétarendszert Ukrajnának – szögezte le Marcel Ciolacu miniszterelnök.
szóljon hozzá!