Fotó: Gov.ro
A hét folyamán vagy jövő hét elején kapják meg az iskolák a nyál alapú antigén gyorsteszteket – jelentette be hétfő este Sorin Cîmpeanu.
2021. november 16., 08:472021. november 16., 08:47
2021. november 16., 08:572021. november 16., 08:57
Az oktatási miniszter a Digi24 televíziónak elmondta,
Az Agerpres által idézett nyilatkozat szerint valamennyi tanulót tesztelni fognak, függetlenül attól, hogy megkapta-e a koronavírus elleni oltást vagy sem.
Pontosítást kért az oktatási minisztérium az egészségügyi tárcától a tanulók nyálból történő gyorstesztelésének módszertanát illetően.
A tanintézetek helyett a családban kell tesztelni a gyerekeket, különben fertőzési gócokká válhatnak a közoktatási intézmények, a legtöbb pedagógus pedig amúgy is elutasítja a szűrés elvégését – véli a két legnagyobb tanügyi szakszervezeti szövetség.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Az Európai Unióban 2023-ban ismét emelkedett a fogvatartottak száma, elérve a félmilliós létszámot. Magyarország a 2. helyen áll a fogvatartottak arányát tekintve, miközben Románia látványos javulást mutat a börtönök túlzsúfoltságának csökkentése terén.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
Bár George Simion, az AUR és a szélsőjobboldal államfőjelöltje a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójának győztese kedden arról beszélt: szeretne új parlamenti többséget létrehozni, ez nem tűnik könnyű feladatnak.
Közleményben cáfolta szerdán az Állandó Választási Hatóság (AEP) az elnökválasztás második fordulójának elhalasztásáról szóló híreszteléseket.
Romániának kiszámíthatóságra, stabil kormányra, racionálisan gondolkodó államfőre van szüksége – jelentette ki szerdán Tánczos Barna kormányfőhelyettes és pénzügyminiszter, aki teljesen kizártnak nevezte az RMDSZ és az AUR közötti együttműködést.
Erdélyi megyékre is érvényes sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható felhőszakadások miatt.
szóljon hozzá!