Az igazságügyi minisztérium készen áll a Sebastian Ghiţă elleni kiadatási eljárás elindítására, már csak az ehhez szükséges bírósági végzésekre vár – nyilatkozta kedden Tudorel Toader tárcavezető.
2017. április 18., 13:082017. április 18., 13:08
2017. április 18., 14:162017. április 18., 14:16
„Jelen pillanatban várjuk, hogy az illetékes bíróságok ellenőrizzék a kiadatási eljárás elindításának megalapozottságát és törvényességét, és elküldjék az erről szóló végzést. Amint megkapjuk ezeket a határozatokat, elindítjuk a kiadatási eljárást, elküldjük a kérést. Az igazságügyi minisztérium már előkészítette a procedúrát, a törvény értelmében azonban várnunk kell, amíg megkapjuk a bírósági végzéseket\" – jelentette ki az igazságügyi miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, nagyon fontos pontosan betartani a törvényes procedúrát, ellenkező esetben azt érvénytelennek nyilváníthatják. Tudorel Toader azt is elmondta, sürgősségi eljárással tárgyalva az ügyet a bíróságnak legfeljebb három napon belül határozatot kell hoznia, és amennyiben azt nem fellebbezi meg az ügyészség, jogerőre emelkedik a végzés.
A miniszter szerint az Interpol hétfőn közölte az illetékes romániai hatóságokkal, hogy Sebastian Ghiţăt 18 napos előzetes letartóztatásba helyezték. A tárcavezető úgy véli: az, hogy a volt parlamenti képviselő ellen eljárást indítottak Szerbiában, amiért hamis iratokkal akarta igazolni magát, nem fogja akadályozni a kiadatási eljárást.
Arra a kérdésre, hogy politikai menedékjogért folyamodhat-e Ghiţă Szerbiában, Toader így válaszolt: az üzletember-politikus természetesen próbálkozhat a politikai menedékjog intézménye adta lehetőséggel. Sebastian Ghiţă üzletembert, volt politikust péntek hajnalban vették őrizetbe Belgrádban. A volt parlamenti képviselő decemberben szökött meg a román hatóságok elől, amelyek több korrupciós ügyben is nyomoznak ellene.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.