„Sokkal gazdagabb közösségek fognak létrejönni a rövid ellátási láncoknak köszönhetően” Pr-cikk

Smaranda Enachet, a Civitas Alapítvány vezetőségi kuratóriumi tagját kérdeztük a rövid ellátási láncok székelyföldi meghonosításáról, e filozófia célkitűzéseiről, és választ kaptunk arra is, hogy hol érdemes elkezdenie a kísérletezést annak, aki érdeklődik a helyi termékek iránt.

2024. június 21., 10:452024. június 21., 10:45

– Mikor találkozott első ízben a REL fogalmával?

– Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a múltban is léteztek lehetőségek, amelyek az innovatív projekteket támogatták. Korábban számos Európai Uniós országban elindították a rövid ellátási láncokat, mely filozófia az évek során bebizonyította a gazdaságra, valamint a helyi közösségek megerősítésére gyakorolt pozitív hatásait.

Idézet
A REL, azaz a rövid ellátási láncok legfontosabb célja, hogy önálló, fenntartható közösségeket építsen, és bátorítsa a közösségek tagjait arra, hogy szülőföldjükön maradjanak és tevékenykedjenek.

A Civitas Alapítványnak köszönhetően kapcsolódtam be ebbe a világba. A 2010–2011-es években számos külföldi úton volt szerencsém részt venni kollégáimmal, amely utak során számos jó példával találkoztunk a téma kapcsán. Eldöntöttük, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot szeretnénk itthon kamatoztatni, így elindítottuk a saját rövid ellátási láncokat támogató projektjeinket.

– Hol tartunk jelenleg: milyen eredmények születtek az elmúlt évtizedben?

– Az első lépéseken túl vagyunk, hiszen ma már majdnem minden városban léteznek különböző piacok, rendezvények, amelyek célja a helyi termelők termékeinek népszerűsítése. Ugyanakkor,

Idézet
az elmúlt években sikerült azt is elérni, hogy a kormány is felfigyeljen ezekre a kezdeményezésekre.

Úgy vélem, hogy jelenleg sikerült elérni egyfajta stabilitást, ugyanakkor ezzel párhuzamosan belső építkezés is zajlik, hiszen van munka bőven. Hiszünk abban, hogy sokkal gazdagabb közösségek fognak létrejönni a rövid ellátási láncoknak köszönhetően.

•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

– Milyen további lépéseket terveznek annak érdekében, hogy segítsék a helyi termelők munkáját, valamint érzékenyítsék a vásárlókat a helyi termékek iránt?

– Kétoldalú dologgal állunk szemben, hiszen feladatunk egyrészt segíteni a termelőket, ugyanakkor a fogyasztók figyelmét is rá kell irányítanunk a rövid ellátási láncok előnyeire. Bár egyre többen vannak azok, akik előszeretettel vásárolnak helyi termékeket, mégis sokan vannak, akik megszokták a szupermarketekben való vásárlást, és az azzal járó kényelmet. A mai rohanó világunkban

Idézet
sokan nem is fogjuk fel, hogy a bevásárlóközpontokban való vásárlással milyen mennyiségű energiafogyasztást támogatunk, mennyivel károsabb az egészségünkre nézve,

ha egy adott terméknek több ezer kilométert kell megtennie repülőn vagy hajón utazva, és mennyi tartósítószerre van szükség, hogy hónapokig frissen maradjon. Mint mindenben, a vásárlásainkban is meg kell találnunk az egészséges egyensúlyt. Nem kell lemondani az egzotikus élelmiszerekről, de vásárlási döntéseink bizonyos részében, ha tehetjük, akkor támogassuk a helyi termelőket.

A vásárlókon kívül, a rövid ellátási láncok másik alappillére a termelők, akiknek teret kell biztosítanunk arra, hogy meg tudják tartani a brandjüket, és minél több emberrel meg tudják ismertetni azt. Én magam is törekszem arra, hogy ha tehetem, akkor helyi terméket vásároljak.

Idézet
Kevés annál felüdítőbb érzés van, amikor falun csak átmegyek az utca túloldalára, és egy olyan személytől tudom megvenni a friss és ropogós zöldséget és gyümölcsöt, akit személyesen is ismerek. Ezek az értékek felbecsülhetetlenek.
•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

– Tudna jó példát mondani a REL működtetésére?

– Nagyon sok jó példa van. Az egyik közülük a székelyudvarhelyi Helyénvaló bolt, ahová mindenki nagy szeretettel látogat el, és egyre többen felismerik fontosságát. Csodálatos termékek találhatóak meg a boltban.

Idézet
Amit csak elképzelünk, mindenre van egy helyi termelő által kínált alternatívájuk.

Persze, a működő boltok mellett számos kisebb farm van Erdély-szerte, amelyeket esetleg nem ismerünk annyira, viszont egyre inkább az a tendencia, hogy a helyi rendezvényeken és piacokon képviseltetik magukat.

Ahol jó példa van, ott a rossz példa sem maradhat el. Például, ha a nagyon jó havasi mézhez valaki kávét, csokoládét tesz, az már egy hibrid terméknek számít. Ez a termék már nem a REL kategóriába tartozik, hanem egy hibrid filozófia része lesz. Ebben az esetben, már nem tudhatjuk száz százalékosan, hogy mennyire megbízható forrásból érkeznek az alapanyagok, milyen ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. A rövid ellátási láncok esetében minden sokkal átláthatóbb és lekövethetőbb.

– Miért jó rövid ellátási láncból vásárolni?

– Ha valaki a REL-t választja, az egy 90 százalékos garancia a jó minőségre. Ezeknek a termékeknek áttekinthető a létrejötte, a frissesség ott van minden darabban. A rövid láncnak köszönhetően nem szükséges tartósítószereket használni. Lehetőség teremtődik a személyes kapcsolatos létrejöttére, a közösségi kapcsolatok ápolására. A rövid ellátási láncból beszerzett termékekkel jót teszünk a saját egészségünknek és a környezetünknek is.

•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

– Milyen hosszú távú terveik vannak?

– A különböző tömegmédiás csatornák, mint a rádió, a televízió, de az online platformok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél több ember szemét felnyissuk a helyi termékek fogyasztásának fontosságára. Ugyanakkor továbbra is

Idézet
bátorítani szeretnénk a helyi termelőket az itthon maradásra. Számos eszközünk van arra, hogy különböző alapok lehívásával hozzájáruljunk a termelők gazdasági nehézségeinek megkönnyítéséhez.

A Civitas Alapítványnál mi nemcsak létrehozunk projekteket, majd azokat magára hagyjuk, hanem nyomon követjük a hozzánk forduló termelők mindennapjait. Az a célunk, hogy tudást adjunk át számukra, amelyet használhatnak a további fejlődésükhöz. Azt valljuk, hogyha valakiben van érdeklődés és tudásvágy, akkor mi minden stratégiát a kezébe adunk.

Hiszünk benne, hogy a kezdeményezéseink következtében a családok asztalára friss, tisztán megtermelt alapanyagok juthatnak, a helyi gazdaság és turizmus pedig magasabb szintre emelkedhet.

Ha Ön is fontosnak tartja támogatni a helyi termelőket, ha számít, hogy milyen élelmiszer kerül a családi asztalra, akkor támogassa a Civitas Alapítvány rövid ellátási láncok népszerűsítését megcélzó kampányát azzal, hogy megosztja ismerőseivel a cikket, hogy minél több emberhez eljuthasson. Ha szeretne helyi, zamatos, megbízható forrásból származó élelmiszereket vásárolni, akkor térjen be a székelyudvarhelyi Helyénvaló boltba (Székelyudvarhely, Solymossy utca 31. szám). Interjúinkat meghallgathatja a Rádió GaGa műsorában is, ahol további érdekességeket tudhat meg a REL-ről. További információk: helyenvalo.ro/REL

(X – fizetett hirdetés)

Galéria

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar
2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével