Vera Jourova
Fotó: Ec.europa.eu
Az igazságügy működését szabályozó törvények nemrég elfogadott módosításainak visszavonását kéri a bukaresti kormánytól Vera Jourova, az Európai Bizottság igazságügyért felelős biztosa egy, a Die Welt című német lapnak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2018. augusztus 13., 18:562018. augusztus 13., 18:56
Jourova szerint a módosítások veszélybe sodorják a bírák függetlenségét, korlátozzák az ügyészek hatáskörét és aláássák a polgárok igazságszolgáltatásba vetett bizalmát. Az uniós biztos ezért úgy véli,
Mint ismeretes, a kormány indoklása szerint egyrészt csupán az európai uniós ajánlásokat, illetve az alkotmánybíróság vonatkozó ítéleteit ültették át a gyakorlatba, másrészt a módosítások révén le akarják küzdeni a titkosszolgálat és az ügyészségek összefonódása révén létrejött „párhuzamos államot”, amely a kormánypártok szerint koholt vádak alapján próbálja meg eltávolítani a közéletből azokat a választott politikusokat, akik az útjában állnak. Az ellenzék szerint ugyanakkor a módosítások egyetlen célja az, hogy megakadályozza a korrupcióval gyanúsított politikusok felelősségre vonását.
A Die Welt szerint egyébként az EU illetékesei növekvő aggodalommal követik a romániai fejleményeket, és egyre kevésbé bíznak abban, hogy az ország képes lesz zavartalanul ellátni az EU soros elnöki tisztségét 2019 első félévében.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
szóljon hozzá!