Brüsszel kettős mércéje

Brüsszeli pofon – értékeli már elemzése címében a Mensura Transylvanica az Európai Bizottság döntését, amellyel elutasította az RMDSZ és partnerei által kidolgozott kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezést.

Bálint Eszter

1970. január 01., 02:001970. január 01., 02:00

2013. szeptember 23., 18:542013. szeptember 23., 18:54

Az elemzők szerint ugyan elsőre megdöbbentő a brüsszeli testület hozzáállása, a döntés maga tulajdonképpen nem minősíthető váratlannak. Azt ugyanis megelőlegezte már a korábbi határozat is, amellyel júliusban elutasította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei által beterjesztett, az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését, valamint az, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által elővéleményezésre beterjesztett európai polgári kezdeményezést is negatívan véleményezte.

Mint arról több ízben is számot adtunk, az Európai Unió több mint egy éve lehetőséget ad polgárainak arra, hogy legalább hét tagállamból, arányosan összegyűjtött egymillió aláírással támogatott javaslatot terjesszen elő EU-konform jogszabály megalkotására. Ezen lehetőséggel élve szerette volna elérni az RMDSZ, hogy egyéb területekhez hasonlóan kisebbségi problémákra is hozzanak egységes, uniós rendelkezést, ennek érdekében az alakulat partnereivel többek között kulturális-, tanügyi- vagy éppen régiófejlesztési szegmensekre kiterjedő jogrendszer megalkotását szorgalmazta. A kezdeményezők ezzel fel kívánták hívni az Európai Unió figyelmét az európai kisebbségek és etnikai csoportok, valamint regionális és kisebbségi nyelvek problémakörére, ezek megoldása érdekében intézkedési javaslatokat fogalmaztak meg. A Minority SafePack elnevezésű indítvány megemlíti, hogy Európában 100 millió, a 340 őshonos nemzeti kisebbség valamelyikéhez tartozó polgár él, összesen 47 államban. Minden hetedik európai egy őshonos nemzeti kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz tartozik.

 

Rendezetlen saját ügyek

Az Európai Bizottság viszont úgy döntött: az ilyen kérdések tagállami hatáskörbe tartoznak.

Ez a Mensura Transylvanica  szerint egyrészt annak tudható be, hogy az utóbbi időben, különösen a gazdasági válság miatt, egyre inkább fölerősödtek azok a hangok, amelyek szerint az EU túlbürokratizálttá vált, és az EB az indokoltnál jobban bele akar szólni az egyes tagállamok belügyeibe. A másik tényező, ami az elutasításról szóló döntésben sokkal nagyobb súllyal nyomhatott az elemzők szerint a latban, az, hogy a kisebbségi kérdések olyan kényes témakört jelentenek, amelyben az EU eddig sem mert konkrét lépéseket tenni – a kisebbségek védelmének és identitása megőrzésének szükségességéről szóló, általános jellegű kijelentések sok jogi értékkel nem bírnak, ráadásul rendszerint nem tesznek különbséget az őshonos kisebbségek és az elmúlt évtizedekben az egyes tagállamokba bevándorolt közösségek tagjai között. Ennek fő oka az elemzés szerint az, hogy a demokráciáról és egyenlőségről szóló hangzatos szólamok ellenére a „régi” európai uniós tagállamok sem tudták vagy akarták megnyugtatóan rendezni az őshonos kisebbségek helyzetét.

Mint a Mensura Transylvanica emlékeztet, vannak olyan tagállamok, ahol semmilyen nemzeti közösséget nem ismernek el, és az egyetlen politikai nemzet fikcióját védve a nemzetállami szuverenitás megsértésének tekintenének mindenfajta önrendelkezést – ezt az elvet próbálja védeni például Franciaország –, más országok pedig, ahol létezik autonómia, a kisebbségek közösségi jogainak uniós szintű rendezését a szeparatizmus bátorításaként fogják fel.

„Az Unió ennek nyomán jelenleg – hiába szól jelmondata úgy, hogy Egység a sokszínűségben – valójában nemigen tud mit kezdeni azzal a sokszínűséggel, amelyekkel az egyes tagállamokon belül kell szembesülnie. Hiába nincs etnikailag tiszta tagállam az EU-n belül, hiába élnek az egyes tagállamokban őshonos, a többségi nemzetétől eltérő kultúrájú és identitású nemzeti közösségek, Brüsszel a konkrétumok szintjén nem hajlandó a védelmükre kelni, és az általános jellegű kisebbségvédelmi mantrák felmondásán túl csakis az egyéni emberi és polgári jogok biztosítását tartja kikényszeríthetőnek, lévén hogy erről az elmúlt bő kétszáz év során többé-kevésbé konszenzus alakult ki a nyugati civilizációban” – vallják az elemzők. Mint a továbbiakban rámutatnak, ennek nyomán az EU és az egyes tagállamok kemény hangú nyilatkozatokat fogalmaznak meg annak kapcsán, hogy Afganisztánban, Irakban vagy Szíriában törzsi, etnikai alapú konfliktusok zajlanak, amelyek során ezrek emberi jogai sérülnek, de az egyes uniós tagállamokban élő őshonos kisebbségek helyzetét mindaddig tagállami belügynek nyilvánítják, amíg nem akarják egyéni polgári jogaikban korlátozni őket – függetlenül attól, hogy egyes tagállamokban ma is napirenden van például a kisebbségi nyelven zajló állami felsőoktatás akadályozása. Úgy értékelik ugyanis, hogy például Romániában a kisebbségi állampolgárok nincsenek kirekesztve a felsőoktatásból, a közéletből vagy bármilyen más, hivatalos pozícióból – és ez elvileg így is van, csak azt hagyják figyelmen kívül, hogy rendszerint csak akkor férnek hozzájuk, ha nem az anyanyelvükön, hanem kizárólag egy idegen nyelven – vagyis az állam hivatalos nyelvén – tanulnak, kommunikálnak, ami valójában hátrányos helyzetbe hozza őket, emlékeztet a Mensura Transylvanica.

 

Van remény?

Az elemzés végkövetkeztetése szerint bár EB döntése tehát nem teljesen váratlan, mindenképpen tanulságos. Mint az elemzők leszögezik, a küzdelmet azért, hogy uniós szinten rögzítsék az őshonos kisebbségek jogait, nem szabad feladni, az európai őshonos kisebbségi közösségeknek egymást támogatva, közösen kell állandó és kemény lobbit folytatniuk azért, hogy egyszer megvalósuljon. S szerintük ahogy az egyéni emberi és polgári jogok biztosításáról meglévő konszenzust sikerült kikényszeríteni, előbb-utóbb a kisebbségek közösségi és egyéni jogait uniós szinten elismerő szabályozást is sikerülhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle

Bár Románia az Európai Unió egyik legnagyobb arányban költő tagállama a családtámogatások terén, a lakosság ebből alig érez valamit.

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit

Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”.

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit
2025. július 30., szerda

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában

Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru.

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában
2025. július 30., szerda

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét

Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét
2025. július 30., szerda

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról

„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról
2025. július 30., szerda

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma

A rendes tanári állásokra (románul titular – szerk. megj.) kiírt versenyvizsga szerdán közzétett végleges eredményei szerint az óvások elbírálása után 3,14 százalékkal többen kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, mint óvások előtt.

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma
2025. július 30., szerda

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok

Ártámogatott és térítésmenetes drága gyógyszerekkel üzérkedő, orvosokat és gyógyszerészeket is magába foglaló szervezett bűnözői csoport tagjaira csaptak le szerdán a román hatóságok.

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok
2025. július 30., szerda

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés

Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette.

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés
2025. július 29., kedd

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervei

A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervei
2025. július 29., kedd

Az oktatási miniszter lemondását követelik a szakszervezetek

A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.

Az oktatási miniszter lemondását követelik a szakszervezetek