Fotó: Pál Árpád
Egy „egyszerű” román állampolgárnak nem, egy közjogi méltóságnak azonban kötelező megünnepelni Románia nemzeti ünnepét – jelentette ki a Krónikának Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója annak kapcsán, hogy a Románia Csillaga érdemrend általa vezetett becsületbírósága méltatlannak találta Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a kitüntetésre.
2017. november 20., 11:092017. november 20., 11:09
2017. november 20., 11:302017. november 20., 11:30
– Milyen indokok alapján kezdeményezték Klaus Johannis államfőnél, hogy vonja meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől a Románia Csillaga kitüntetést?
– Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, mert a becsületbíróság szavazása titkos volt, az indoklást pedig hamarosan közzétesszük. De a fő indok ugyanaz volt, mint amit panaszában az érdemrend egyik birtokosa is megállapított: Románia alkotmányának be nem tartása.
Sok más érv is szól a kitüntetés megvonása mellett, de nem áll módomban részleteket elárulni most.
– Csakhogy az alkotmány szavatolja a szólás szabadságát is.
– Az egy dolog, de ha nem tartod tiszteletben az alkotmányt, azt jelenti, nem tartod tiszteletben a szólás szabadságát sem, nem tartasz tiszteletben semmit. Az alkotmányt az ország valamennyi polgárának be kell tartania, az állami kitüntetetteknek pedig annál inkább.
– Mégis miképpen sértett alkotmányt Kelemen Hunor, amikor azt mondta: az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni december elsejét?
– Magával a kijelentéssel. De nem akarok erről hosszan nyilatkozni, nem állok én most törvényszék előtt, hogy megindokoljam a határozatot. Majd a testület valamennyi tagja személyesen megindokolja a döntését.
– Ezek szerint Romániában mindenkinek kötelező megünnepelni a nemzeti ünnepet?
Én is voltam képviselő, felesküdtem Románia alkotmányára, senki sem teheti meg, hogy nem tartja tiszteletben az alaptörvényt. Ha mégis, nincs mit keresnie a törvényhozásban.
Costin Georgescu
Fotó: Adevărul
– De az RMDSZ elnöke nyilvánvalóvá tette: nem arról van szó, hogy nem tiszteli a nemzeti ünnepet, hanem hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december elsején és a centenáriumon.
– Testületünk első ülésén megbeszélést folytattunk Hunor úrral, nem akartunk eljutni ehhez a végkifejlethez.
Mondok két példát. Nemrég Tőkés Lászlóval együtt végigkísérte Magyarország miniszterelnökét úgynevezett nemhivatalos romániai látogatása során, és hallottuk, miket nyilatkozott Orbán úr. És ne feledjük Hunor úr régebbi nyilatkozatait Katalóniáról és a Románia közepén fekvő megyékről. Lehet valakinek véleménye, de vannak dolgok, amiket a román állam tisztségviselőjeként nem tehet meg. Hál istennek hosszú évekig éltem Erdélyben, Medgyesen, Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron is, ott jártam elemi iskolába, később nagyon sok magyar munkatársam volt, sok magyar, tatár barátom van, szerb gyereket kereszteltem.
Együtt kell élnünk. Nem is azt mondom, hogy testvérekként, hanem barátokként.
A Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a politikus múlt heti nyilatkozata miatt.
– Márpedig ha olyan sokat élt Erdélyben, talán észrevette, hogy nagyon sok olyan magyar nemzetiségű román állampolgár van, aki nem tekinti ünnepnek december elsejét. Velük mi történjen?
– Én tiszteletben tartom azokat a polgárokat, akik nem tartják ünnepnek, nincs velük semmi bajom. De attól a pillanattól, hogy valaki a román állam közjogi méltósága, és egy számos alkalommal kormányzati pozícióban lévő párt elnöke... Tudja meg, hogy egyike voltam azoknak, akik küzdöttek azért, hogy az RMDSZ 1996-ban tagja legyen a Demokratikus Konvenciónak (CDR) és a pártszövetség alkotta kormánynak. Sokat dolgoztam az RMDSZ-szel, és kiálltam amellett, hogy nemcsak a parlamentben kell ott lennie, hanem a kormányban is, hiszen ehhez az országhoz tartozik. Nos, amikor közeleg Trianon százéves évfordulója, és látjuk, mi minden történik a nagyvilágban, az RMDSZ elnökének nem kellett volna ilyesmit nyilatkoznia. Még ha nem értesz egyet, akkor is visszafogod magad. Nem jelensz meg nyilvánosan Orbánnal, és nem teszel utalást Katalóniára Románia vonatkozásában.
Fotó: Pál Árpád
– De Kelemen egyértelművé tette, hogy Katalónia jelenlegi autonómiáját szeretné például a székelyföldi megyék számára, de nem kér a katalánok által szorgalmazott függetlenségből.
– Nem használhatod a Katalónia kifejezést Romániában, hiszen Katalónia függetlenséget követel, nem mást. De álljunk itt meg, inkább hangsúlyozom: nem rosszindulatból vagy gyűlöletből hoztuk ezt a döntést, ellenkezőleg, nagyon sajnálom, hogy ez történt. Mi amúgy csak javaslatot tettünk, a döntés Románia államelnökéé.
– A Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának tagja Șerban Brădișteanu szívsebész is, aki két évvel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetést kapott bűnpártolás miatt. Ő méltó még a kitüntetésre?
A szólásszabadság korlátozására figyelmeztető rossz üzenetnek tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy egy állásfoglalása miatt meg akarják fosztani román állami kitüntetésétől.korábban írtuk
Kelemen Hunor: az ember akkor ünnepel, amikor kedve tartja
– Nem tudom megmondani, mert nem ismerem a dossziéját. Gondoljon bele, hogy a román képviselőház jelenlegi elnökét is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban. Tisztázni kell mindezeket a dolgokat, addig azonban nem akarok véleményt mondani.
– Adrian Năstase volt kormányfő úgy birtokosa most is az állami kitüntetésnek, hogy kétszer is letöltendő szabadságvesztéssel sújtották.
Ezt kérdezze meg az elnöki hivataltól. Nekünk az a dolgunk, hogy elemezzük a mostanihoz hasonló eseteket, és javaslatot tegyünk az államfőnek, ami sok esetben fájó.
Megfosztaná Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetéstől az érdemrend becsületbírósága a december elsejei román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentése miatt. A testület szerdán hozta meg döntését.
– Korábban azt hangoztatta, hogy létezik egy, Erdély Romániától való elszakítását célzó terv. Ma is fenntartja ezt?
– Nyilvánvalóan létezik ilyen terv, amikor Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly Nagy-Moldova térképével ajándékozta meg a Moldovai Köztársaság frissen választott elnökét, Igor Dodont kettejük találkozóján. Mindez azt feltételezné, hogy Moldva Romániától való elcsatolása útján új állam jönne létre.
Szeretném, ha tévednék, viszont az is tény, hogy az 1989-es forradalom idején egyértelműen létezett egy Románia szétdarabolását célzó terv, amelyet olyanok dolgoztak ki, akik nem szerettek minket az évszázadok során.
Az elmúlt években nőtt a kábítószer-fogyasztás Romániában, de a hatóságok még mindig nem tudják pontosan, hogy mennyire elterjedt. Ráadásul a fiatalok és a gyerekek egyre könnyebben jutnak droghoz, ezért csökkent a drogfogyasztók alsó korhatára.
A következő három évben a statisztikai intézet adatai szerint a romániai közalkalmazottak mintegy harmada nyugdíjba megy, és munkájuk nagy részét a mesterséges intelligencia veszi át – jelentette ki Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter.
Nagyjából 5000–6000 román állampolgár van, akik a betétdíj-visszatérítési rendszernek köszönhetően „kenyeret tehetnek az asztalra” – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Miközben a felmérések szerint Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese a legnépszerűbb a lehetséges államfőjelöltek között, a jelek szerint mégsem mindenütt töretlen a népszerűsége.
Miközben a romániai orvosok egy része továbbra is inkább külföldön keresi a boldogulást, Románia mágnesként vonzza a külföldi orvostanhallgatókat – derül ki a The Economist friss elemzéséből.
Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
A medvék áttelepítését célzó intézkedés nem vezetett eredményre, a problémás medve problémás medve marad, függetlenül attól, hogy milyen területen található – szögezte le Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Nem indul azonnal büntetőeljárás azok ellen a gépkocsivezetők ellen, akiknek pozitív lesz a drogtesztjük, erre csak azután kerül sor, hogy a vérvizsgálat eredménye igazolja a tiltott szer jelenlétét a szervezetükben – hangsúlyozza a Román Rendőrség.
Az év első hat hónapjában 6271 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki a rendőrök, amelyek közül 2499-ből bírósági távoltartási végzés lett – jelentette be szombaton a Román Rendőrség.
Egy férfi és egy nő holttestére bukkant a rendőrség egy bukaresti lakásban. A holttesteken külsérelmi nyomok voltak.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)