„Irracionálisak, inkompetensek” – Johannis durván kitámadta a PSD-t és a Dăncilă-kormányt

„Irracionálisak, inkompetensek” – Johannis durván kitámadta a PSD-t és a Dăncilă-kormányt

Fotó: Presidency.ro

Romániának irracionális és inkompetens kormánya van, amellyel szemben racionális alternatívát kell nyújtani – hangoztatta Klaus Johannis államfő a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsának szombati ülésén.

Krónika

2018. augusztus 04., 12:202018. augusztus 04., 12:20

2018. augusztus 04., 21:212018. augusztus 04., 21:21

Az államfő – aki 2014. decemberi megválasztása óta először vesz részt az azt megelőzően általa vezetett alakulat vezetőségének ülésén – úgy vélekedett, Románia rendkívül kedvezőtlen helyzetben van, tisztségéből adódóan pedig egyáltalán nincs kedvére, hogy ezt kell mondania.

„A helyzet kedvezőtlen. Egyáltalán nincs kedvemre, hogy ezt kell mondanom, mert Románia államfője vagyok” – hangoztatta Johannis és hozzátette: reméli, hogy a liberálisok segítségével az ország a helyes útra tér. Az elnök úgy vélekedett, miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) „tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígért”, több mint másfél éves kormányzása idején semmi sem valósult meg a vállalásaiból.

Közvélemény-kutatásokra hivatkozva Klaus Johannis megemlítette, hogy az ország lakosságának 80 százaléka úgy érzékeli, Romániában nem a helyes irányba tartanak a dolgok.

„Egy Dragnea nevezetű politikus és cinkostársai rátették a kezüket a kormányra és a parlamentre, hatalmukat pedig arra igyekeznek felhasználni, hogy megmeneküljenek az igazságszolgáltatás elől. Nem érdekli őket sem a gazdaság, sem az ország, sem a románok érdeke, ők mindössze a bűnvádi dossziéiktól akarnak szabadulni. Oda jutottunk, hogy a PSD-ellenes véleményüknek hangot adó polgárokat fényes nappal előállítja a rendőrség. Ilyesmire a kommunizmus sötét éveiben sem volt példa” – fogalmazott az államfő.

A minden bizonnyal a 2019-es államfőválasztás kampányának alaphangját megadó, gyújtó hangú beszédében Johannis elmondta, ő egy gyarapodó, európai és erős Romániáért folytat küzdelmet, továbbá annak érdekében, hogy korlátozza a balliberális kormányzás áldatlan következményeit. Közölte, a jelenlegi kormánykoalíció „irreális vezetési stílusa” nem folytatódhat tovább, racionális alternatívára van szükség, mindent meg kell tenni azért, hogy visszaállítsák a normalitást Romániában. Ehhez pedig szerinte arra van szükség, hogy a PNL erős, egységes párt legyen. „Azért harcolok, hogy megakadályozzam a PSD visszaéléseit, és felkérem önöket, cselekedjenek hasonlóképpen. Egyetlen dolgot kell tisztáznunk: velem tartanak ebben a küözdelemben?” – tette fel a kérdést Johannis, mire a PNL országos tanácsának tagjai tapsviharban törtek ki, és hosszasan „igeneltek”. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak
2024. április 05., péntek

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy gondjaira és felügyeletére bízott 11 éves kiskorút – közölte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit
2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában
2024. április 05., péntek

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet

Felborult vízi eszközre bukkantak a román tengeri életmentő ügynökség munkatársai a román partok közelében, ami a bukaresti védelmi minisztérium szerint tengeri drónnak tűnik.

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet
2024. április 05., péntek

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”

A biztonságpolitika válságkezelésre váltott, Bukarest növekvő háborús veszélyt lát keletről, és egyben erőt akar kivetíteni a térségbe, Moldova, Magyarország és Szerbia felé is – ezzel indokolta Barabás T. János a román védelmi törvény módosításait.

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”
2024. április 04., csütörtök

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely szerint pénzt utalnak ki a környezetvédelmi alapból az iskolai zöldhét tevékenységeinek finanszírozására.

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit
2024. április 04., csütörtök

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje

Vlad Pascu ügyvédje a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló védence büntetőperének csütörtöki bírósági tárgyalása után kijelentette, hogy a 2 Maion történt baleset áldozatai szabálytalanul közlekedtek az úttesten, így ők is felelősek a tragédiáért.

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje
2024. április 04., csütörtök

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban

Memorandumot készül jövő héten elfogadni a kormány egy olyan mechanizmus létrehozásáról, amelyik megakadályozza a deepfake tartalmak elterjedését a közösségi médiában a választási kampány idején.

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban